Pilinszky János: Advent
Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Kedves Testvérek!
Itt van az ősz, hóharmat tarolja le a virágokat, a leveleket a fákról. Október a levert forradalmak, népünk szenvedéseinek az ideje is. És alattomosan körülöttünk kígyózik ez a gazdasági válság, melynek méreteit, és a mi kis életünkre való hatásait még nem is látjuk pontosan.
Gondok, bajok, válságok részei az életünknek. Krisztus nem ígérte, hogy aki utána akar menni, annak csupa napfény lesz az élete, és virágesőben járhat, majd az angyalok által elénk terített bársonyszőnyegen. Nem. Ő azt mondta, hogy: „Ki utánam akar jönni, vegye vállára a keresztet és úgy kövessen engem!”
Felmerül a kérdés, és sokan nekem is szegezik, hogy egy kereszténynek mi a teendője válság idején.
Arra gondoltam, hogy a Szentcsalád példáján keresztül fogalmazzunk meg a magunk számára egy stratégiát. Nézzük meg, ők hogyan viselkedtek a válság idején, és kövessük őket alázattal.
Ismerős a történet: a 12 éves kis Jézussal szülei felmennek Jeruzsálembe. Az ünnep végén elindulnak hazafelé, és egy idő után észreveszik, hogy nincs velük a gyermek. Szörnyű percek lehettek ezek.
Három fontos szabályra hívnám fel a figyelmeteket:
– A Szentcsalád nem esik pánikba: Abban az időben a közbiztonság nem a mai volt, az, hogy egy erős, egészséges fiút elraboljanak rabszolgának, nagyon elképzelhető. Bármi megtörténhetett, látták ők már a gyermekgyilkos Heródes kegyetlenségét is. A Szentcsalád uralkodik magán, szépen, szisztematikusan elkezdik keresni az Isten által rájuk bízott Gyermeket. Három nap hosszú idő, és mégis, amikor megtalálják, Mária csak ennyit mond: „Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?” Döbbenetes önuralom, nem kerül elő nadrágszíj, nincsenek idegösszeomlások, nagy jelenetek, sírógörcsök. Csodálom ezt az önuralmat, melyet három kemény, kereső nap után siker koronáz.
– Nem dobják be a törülközőt fásult rezignáltsággal, nem ülnek le, és fatalista módon nem mondják azt, hogy ha akarja, majd az Úr visszahozza a gyermeket. Nem mondják azt, hogy Isten adta és Isten elvette, hanem minden erejüket megfeszítve próbálják megoldani ezt a váratlan komoly feladatot, mellyel szembekerültek. Isten rájuk bízta a Szent Fiát, és ők a maguk kis emberi eszközeikkel sikeresen próbálják megoldani a feladatot. 1–2 nap után sem adják fel a keresést, tudják, hogy Isten lehetetlen dolgokat nem bíz az emberre. Kell, hogy legyen megoldás! Végérvényesen nem mehet zsákutcába az élet! És nekik lesz igazuk, megtalálják és átölelhetik drága kincsüket, a földre szállt élő szeretetet.
– Összezárnak. Nem esnek egymás nyakának, és nem kezdik firtatni, hogy ki mennyire felelős a kialakult helyzetért. Persze hogy mondhatta volna Mária, hogy te vagy a férfi, miért nem ügyelsz ránk? És József is kitörhetett volna: Hát nem rád bízta a Jóisten a gyermeket, te beszéltél az angyallal, te vagy az anya! Mind a kettőjüknek igaza lehetett volna, de most nem az igazságot kell keresni, hanem a földreszállt szeretetet, az Istenembert.
„Atyád és én aggódva kerestünk…” – mondja Mária. Együtt, felelősen próbálják elhárítani az életük ellen irányuló csapást. Ők tudják, hogy nem egymásban kell keresniük a hibát, a gond egyformán sújtja mindkettőjüket, ezért minden erejüket latba vetve összefognak: és együtt oldják meg a feladatot.
Kedves Testvérek, a létért küzdeni kell. Az erdőben a kis őzike létével fizet, ha a rejtőzködés, menekülés, életben maradás feladatait nem tudja megoldani a farkasok között. Számára nem kérdés, hogy van-e kedve szaladni, csendben figyelmesen táplálkozni. Neki ott nincsenek jogai, csak lehetőségei, melyeket ha kihasznál, életben marad. Természetesen a feladat megoldása okosabbá, ügyesebbé, erősebbé teszi. Mindennapi küzdelmei által nő fel, hogy nagy és szép legyen.
Az emberek világa is hasonló! Mi is dzsungelben élünk! Az ördög mint ordító oroszlán fenyeget, és azt keresi, hogy kit nyelhet el. A létünkért küzdünk. Ha megtanulunk két lábon járni, szépen beszélni, önmagunkon uralkodni, nehéz helyzetekben kitartani, éles szemekkel meglátni a veszélyt, a lehetőségeket, és arra villámgyorsan és pontosan reagálni, akkor életünk itt a földön kiteljesedik. Ahogy Mária vállalta a feladatot, és annak becsületes elvégzése által felnőtt a Mennynek Királyné asszonya címhez, mi is felnőhetünk oda, hogy Istennel egy asztalhoz üljünk, ha kitartó, kemény munkával megkeressük és megtaláljuk a holnapba vezető utat.
Szeretettel: Csaba testvér
Sarusi Mihály: Hun fohász
Istenem, Istenünk, Örök-Egy-Isten, Egy-Öregh-Isten,
Magyarok Istene, Úr, Urak Ura, Egek, Mindenek Ura, Fű,
Fa, Föld, Nap, Hold, Csillag, Víz, Kő, Hegy, Sík, Szél,
Tűz, Folyó, Tenger, Mindenek Istene, Boldogasszony
Anyánk, Asszonyunk Szűz Máriánk, Szűzanyánk,
segíts; segéld meg néped! Segítsd meg híved!
Magyar s nem magyar nemzeted, ha nem is legfőképpen,
de legalább annyira, mint a többieket, minket
hunn-ivadékokat, ősmagyarból, avarból, ótörökből,
ugorból, tótból és oláhból, tokosból és bunyevácból,
rácból meg ruténból, horvátból, vendből, miegyébből
kikevert, egyetlen Kárpát-karéj lakta népünket.
Sem tíz,
Sem kilenc,
Sem nyolc,
Sem hét,
Sem hat,
Sem öt,
Sem négy,
Sem három,
Sem kettő,
Sem egy
elnyomót ne engedj a nyakunkba telepedni!
Egy szem
árulót ne engedj közénk férkőzni!
Egyetlen
ördögfia se adhassa ki magát
– hamisságával becsapva bennünket –
a legkülönb hazánkfiának!
Isten! Segítsd e népet, e szanaszét vert, szanaszét szórt,
szanaszét irdalt nemzetet, Bendegúz, Atilla, Csaba királyfi
népét, Álmos, Árpád népét, Szent István és Szent László
népét, Hunyadi János és Mátyás király népét, Bocskai,
Bethlen, Rákóczi népét, Kossuth népét, Ötvenhat népét,
Mindszenty és Márton Áron népét, a megszületése óta
örökös harcra kényszerített, elkeseredett ellenállásba
kergetett, ha kell, Érted, a Szent Igazságért, Szent-
-Magyarországért, a Szabad Magyarországért, Világ-
-Szabadságért, mindenért, mi szent, szent, szent vagy
Uram, ma is csatába szállni képes nemzeted!
Segítsd meg, ó Uram, e kicsi, hatalmas, gyönge, erős,
letiportan is fejét emelgető, megtaposva is előbb-utóbb
bátorságra kapó, magát sárba verten sem megadó, megalázottságában
elkövetett átkozódásából kitisztulva újra
hittel hívő szegény, gazdag édes-keserű,
bitang drága Tizenötmilliónk!
Isten, Istenünk, Mi Urunk!
Hittel Hozzád fordulunk.
Szerető szívünk Utánad eped,
Vágyakozó karunk Feléd tárul,
Reménykedve Rád tekint
Kicsi Magyarhon, Magyarföld, Mindahány-Magyarország,
Hunnia, Hungária, Szittyaföld, Mária Országa, Pannónia!
Tizenöt
Tizennégy
Tizenhárommillió –
Ne tovább! Ne engedj tovább süllyedni, fogyni és apadni,
romolni, elillanni, fölszívódni, eltűnni, a múlt ködébe,
más népbe veszni, ne, ne.
Könyörgünk, segíts azzal, hogy erőt adsz az erőtlennek a
jövőt vállalni, hitvest szeretni, családot, gyermeket,
gyermekeket ápolni, vállalni a közösséget, szülőfalut-
-szülőhazát, borzasztó-szép, átkozottan gyönyörű
Magyarországunkat, melynek határát ne engedd, hogy az
Alvilág Ura szabja meg.
Isten, Ott Fönn A Mennyben,
Bárhol vagy,
Tudjuk, mindenütt vagy,
Bennünk s rajtunk kívül,
Nyújtsd karod,
Hogy tovább szolgálhasson e nép.
Patkányunk van egy,
Hazánk is csak egy,
Patkányunk van kettő,
Hazánk van, egy,
Patkányunk van három,
Hazánk csak egy,
Patkányunk van négy,
Hazánk, van hazánk,
Patkányunk van öt,
Hazánk, hazánk,
Patkányunk van hat,
Hazánk, mindenünk,
Patkányunk van hét,
Haza, haza,
Patkányunk van ezerhét,
Hazánk meg csak egy.
Kánisz, patkánisz, takarodjatok el!
Hazánk ez az egy.
Istenem, Atyám.
Atya, Fiú, Szentlélek
Úristen.
Boldog Isten, Nagy Isten!
Isten-Anyám.
Engedjétek, hogy így legyen.
Az Örök Istennek
Ammen.
Almádi-Lokhegy, Kr. u. 2003. Böjtelő hava 15.
