A Búvópatak júliusi számának tartalmából

  


 

 

„Fahíd roppant árnyékát szelve át,

csönd visszhangzott, hallgatta a Dunát.  

Ősi gépben a filmjét elfeledte

tovább tekerni, magát ezért lelte

linzi oltárkép szentjei között

fürdőruhában (mártír, üldözött?)

mögötte part sejlik, Dunakeszi

s a darás tésztát zacskóból eszi.” – Czigány György Apám evezős című verse is olvasható a gyermekkori emlékeit rögzítő Amarcord versfűzérből a Búvópatak kulturális és társadalmi havilap most megjelent számában, amelynek középpontjában a megszokottnál is jobban az ember és az emberi kapcsolatok állnak, beleértve néhány állandó szerzőnk pályáját és magánéletét is.

     Németh István Péter kisprózájában édesanyjára emlékezik (Anyám mondta el születését). „Nagy nyár volt, nagyon, fiam, 1932-ben, amikor megszülettem július 25-én. Badacsonyban a menetelő fekete inges balilla-fiúcskák rúgták a port. Az aszfaltozatlan utcákon szürkék lettek az árokparti füvek, de még fent az akáclombok is. Rózsafej nélküli kannákból locsolták a nyolcasokat, a végtelen ezer meg ezer jelét, a járdákra az asszonyok, akik fejkendőjüktől a kánikulában sem váltak meg. Árnyékban 37° Celziuszt mértek, s 29 fokos volt a Balaton vize. Mindenki egy lezúduló eső kegyelmére várt, aminek felhője Tapolca fölé érkezik, mint márciusban a pompázatos fényben úszó éjféli Zeppelin. A rettentő szárazságban leégett a lesencei erdő. Az istvándi lisztes kankalin és a csobánci ikravirág megmenekült, de a lápi tüzekben kihalt a húsevő harmatfű.”

     Lakótelepi Hófehér című novellájában Kaszás István két fiatal egymásra találásának történetét meséli el. „A panelrengetegen túl, a gyertyafényként imbolygó távolban az akusztikus gitár hallhatóan legyőzte a hosszú némaságba belefáradt csendet. Éjfél lehetett, de még mindig álmatlanul forgolódott. Tizenegytől éjfélig rá emlékezett, amúgy pedig általában egész nap. Felidézte, hogy első találkozásukkor milyen bagatell apróságról kezdtek el beszélgetni. Így többek között, és utána is elsősorban, majd kizárólagosan, csak az életről. Éppen egy kiló kenyérért ugrott le akkor a boltba, de azután meglátta a túloldalon a lányt.”

     A semmibe oldott árnyak

     masszív rétege mögött végre sikerül

     utat nyitnod, boldogan araszolsz a csend

     kazamatájában, hallod, hogy lélegzik

     melletted félelmed kezét szelíden kezedbe ejtve,

     pedig tudja, mikor arcodat eléri az első fénysugár

     az örökségül rád hagyott búvóhely ablakából,

     megleled önnön szabadságodat, s tisztán érzed majd,

     miként keveredik ereidben a vér az ajándékul

     kapott örökzölddel az édeni platánfák koronájából.Csontos Márta Tükör-távlat című verse is olvasható a júliusi számban.

    Heiter Tamás Két papírforint című novellájában Móricz és Mikszáth nyomdokain az emberi kapcsolatok negatív oldaláról, a korrupcióról ír atmoszférikusan. „A két férfiúk betértek a város majd összes kávéházába, ahol sokakkal összeismerkedtek, köztük városi prominensekkel is, és velük kellemes, úriemberek közt szokásos beszélgetésekbe elegyedtek a társasági élet kívánalmai szerint. Ezen felül, meglátogatták majdnem az összes nívós és pathinás kocsmákat, betértek a tisztikaszinóba, részt vettek egy zenés cabaré műsor premierjén, továbbá lelkes rajongással gratuláltak a fellépőknek a helyi katholikus legényegylet hódoló díszelőadását követően, amelyet a jubileumi ünnepségek felett érzett elkötelezettségük demonstrálása okából tartottak e vallásos férfiak.”

Magyar tsunkodu című irodalmi jegyzetében Udvarhelyi András egy rendkívül érdekes, de fájdalmas jelenségről, az el nem olvasott könyvek sorsáról ír. „Nos, mesélek a magyar tsunkaduról. De rögvest hozzá teszem, nem mese ez gyermek. A magyar tdunkadu egyik divatos formája, hogy a lakberendezési és bútoráruházban és már presszókban és éttermekben járva, láthatjuk a dekorációnak használt, nem olvasott, holt, félholt elárvult könyveket. Az én szeretett, barátaim, nagyra becsült könyveim ott porosodnak a polcokon, összevissza, gyakran könyvgerinccel befelé, mintha szégyellenék, hogy ide kerültek.  Látszik, hogy akik odatették, a nemolvasók közé tartoznak.”

Tusnády László költővel, műfordítóval, az irodalomtudomány kandidátusával beszélget Farkas Judit A magyarság templomának építője címmel. „A szonettet jó Petrarcától tanulni. Faludi Ferenc és Kazinczy is felfedezte a benne rejlő művészi lehetőséget. Modern irodalmunkban is jelen van. Stanzát Arany János is sokat használt. Az eredeti magyar tercina ritka, mint a fehér holló. Ennek az okát hamar megsejtettem. Ám ennél sokkal fontosabb az, hogy akik eposzírásra ihlettek, azoknak a világa olyan, hogy szerintem leginkább dantei megközelítéssel lehet felidézni.”

Lukáts János Trianon – magyar szóval, lengyel szemmel című recenziójában Konrad Sutarski kétnyelvű könyvét (Trianon – Európa nyílt sebe) ajánlja az Olvasó figyelmébe. „Az öt évig tartó (gyakran álló-) háborút az antant és szövetségesei jobban bírták hadianyaggal, élelemmel, Magyarország – mint Ausztria szövetségese – az antant hatalmak ellenségének számított. Ráadásul Magyarországon közvetlenül a háború befejezése után bekövetkezett a Tanácsköztársaság és a vele járó proletárdiktatúra, ami az ország még rosszabb nemzetközi megítélésével járt. Valójában tehát békediktátumról volt szó, amelyet Trianonban Magyarországra kényszerítettek, de az országnak kizárólag az aláírásra volt joga.”

Az OLVASÓLÁMPA rovatban Bakonyi István készülő kismonográfiájából közöl a lap részletet, melyet a muravidéki magyar költőről, Bence Lajosról ír. „Megvan tehát a fiatal költőben a történelmi érzékenység, a nemzet sorskérdéseit érintő figyelem és érzelmi-értelmi elkötelezettség. Ebben is rokona többek között a Kilenceknek és a Heteknek, akik hasonló módon – bár az anyaországon belül – reagálnak, ha kell, rejtjelesen a kínzó társadalmi-történelmi helyzetekre. Vannak persze áttételesebb közlésformák is, például akkor, amikor a Télről szól tömören. Eképpen: „most a nap / is szobatiszta / minden víz / darabokban / vasra verve / minden földrész…”

     Varga Domokos György készülő kettőskönyvének (Isten logikája – Az Élet logikája) újabb részletében a bűn és bűnhődés fogalmát járja körül. Lássuk be tehát: a tudatos ÉN lelki szintjén még olyan végletesen súlyos esetekben is hajlamosak vagyunk lemondani az igazságról, ennek fáradságos kiderítéséről, a hozzá való feltétlen ragaszkodásról, amikor élet és halál múlik ezen. Sőt, milliók, százmilliók élete vagy halála. A szellem nyomába eredve majd megfigyelhetjük, hogy tudatos ÉN-ünk nemcsak csodálni valóan nagyszerű alkotásokra, teremtésekre képes, hanem olyan elképesztően értelmetlen és elborzasztó cselekedetekre is, mint amilyen egy tömeggyilkosság vagy népirtás.”

   „hősugárzóra gyásszá száradt

     kettébevágott zsömle.

     asztalnál ül

     kezei piroskockás

     viaszosvászon terítővel babrálnak

     előtte zöld mázasbögrében

     tizenhét éve kihűlt tea.

     pedig már semmi nincs ott.

     idegen lakásban ismeretlenek.

     nem látja

     csak engem lát ajtón keresztül

     s én látom visszafordulva.

     nincs egyőnk se.” – írja Túlexponált című versében Czipott György.

      Sz. Tóth Gyula Lélektár című írásában egy nehéz sorsú asszony áldozatos életére emlékezik. „Legeza Ilona.Sokak számára ismerős név, könyvismertetései, rézüméi olvashatók az interneten (Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK). Hatalmas mennyiségű anyagamagyar- és a világirodalomból. Pontos, szakszerű tájékoztatók, rövid, értő összefoglalók, értékes olvasmányok felé orientálnak, és hasznosan informálnak egy-egy anyag feldolgozása során.Francia témákat keresve bukkantam rá 2008-ban. Honlapot is működtetett, de a technikai egyszerűség kedvéért ímélen váltottunk néhány levelet. Én kerestem meg, hamarosan barátságosan, részletesen válaszolt. Magyar-könyvtár szakon végzett, a diploma megszerzése után esztétika szakra jelentkezett, de már az államvizsgára nem ment el, mert közben elveszítette a látását.”

     A megidézett, és más prózai műveken kívül rendkívül gazdag „versanyag” teszi teljessé a júliusi számot. Olvashatjuk: Czigány György verseit (Földrajzóra, Lakkcipő, Légiriadó), Csontos Márta verseit (Határsértő, Színtévesztés, A hallgatás elégiája), Orosz István versét (Tárgyak), Ádám Tamás verseit (Dongók, Fagyöngyök), Lencsés Károly versét (A költő), Czipott György verseit (Gyökérsáv, (azonosan), Hidegtű), Tusnády László versét (A rádió), Simek Valéria verseit (Rőzsét hordó öregasszony, Lehullt levélen) és Kerék Imre versét (Felföldi Mary).

     A júliusi számot S. Horváth Ildikó rézkarcaival illusztráltuk.

 

*

 

A Búvópatakot keressék az újságárusoknál!

Aki pedig szeretne a lapra előfizetni, kérésre csekket küldünk. Az éves előfizetési díj nem változott, postaköltséggel együtt belföldön 5000 Ft, külföldre 5000 Ft + postaköltség. Átutalással a Búvópatak Alapítvány 10918001-00000012-93920004 számlaszámára kérjük teljesíteni az előfizetést, megjelölve a pontos nevet és lakcímet is, ahová postázni tudjuk a folyóiratot!

Lehetőség van arra is, hogy - a készlet erejéig - egy-egy példányt vásároljanak meg, a lap ára 560 Ft + postaköltség.

Azoknak a külföldi olvasóinknak, akik a magas postaköltség miatt nem tudják megrendelni a Búvópatakot nyomtatott formában, 5000 Ft befizetése ellenében villámpostán megküldjük az aktuális lapszám elektronikus változatát. Az előfizetési díj befizetéséhez szükséges adatok:

Búvópatak Alapítvány

IBAN szám: HU62 1091 8001 0000 0012 9392 0004

BIC (SWIFT kód): BACXHUHB.

Ebben az esetben kérjük a név megjelölése mellett megadni az e-mail címet is, ahová várják a Búvópatakot!

 

Elérhetőségeinek:

Postacím: 7400 Kaposvár, Somssich P. u. 11-13. I/12.

Telefon: (82) 310 656

HONLAP: www.buvopatak.hu

Villámlevél: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Szeretettel a Búvópatak szerkesztősége

 

 

 

 

 

Kiegészítő információk