A Búvópatak júliusi számának tartalmából

 


 

 

„Hegyen, erdőn, folyóvölgyben, síkon, 

Bús szarvasom, tartsd ékes fejedet

Agancsod ágain gyulladjanak őrtüzek

Tisztuljon a halvány emlékezet

Teljen meg fénnyel a Kárpát-medence!

Nem búsulásra, újrakezdésre

Összefogásra, örök hűségre

Nem hagyjuk szép nyelvünket elenyészni

Nem hagyjuk szarvasunk messze űzni

Bízzunk hazánkban, bízzunk a családban

Bízzunk Istenben, bízzunk egymásban

Bízunk népeink bölcsességében

Megmaradásunk reménységében

                                         Áldásban, bőségben, békességben!”

Valek Tünde Őrtüzeknek fellobbanó lángja című verse is olvasható a Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi folyóirat most megjelent számában, amely jól tükrözi ellentmondásokkal teli világunkat. Miközben háborúkkal és járványokkal küzdünk, megpróbálunk boldog emberré válni, igyekszünk derűs hétköznapokat, sőt ünnepeket átélni, hittel és derűvel, sokszor humorral, ami nemcsak módszer, hanem néha egyenesen gyógyszer, nekünk, magyaroknak.

     Obrusánszky Borbála néprajzkutató, orientalista A Nimród hagyomány című tanulmányában a vízözön utáni első király legendáját a kaukázusi források tükrében mutatja be. „A Nimródtól való származástudat egy fontos tényre világít rá. A középkori magyar királyok, a Turul-nemzetség tagjai nem követték a nyugat-európai „divatot”, akik többnyire fiktív ősöktől- a trójaiakról, vagy Julius Caesartól - származtatták magukat. A magyar királyok ragaszkodtak a keleti, sokszor a nyugati kereszténységben negatívnak számító ősökhöz, így Nimródhoz és Attilához, nem akartak a nyugat-európai uralkodókhoz hasonlítani és fiktív ősökkel dicsekedni. Azt is megfigyelhetjük, hogy a keleti ősök nem jártak semmilyen negatív következménnyel számukra, gondoljunk csak bele, hogy a Turul-nemzetség tagjai közül milyen sokat avattak boldoggá, holott Attilától származtak.”

 

     „betonpart reped napszemcsék

      nyomain elhallgat a vers

      párafelhők felett drónok

      húznak el és migek

 

     kísérnek rakéta-ölelésben

     néhány légtér sértőt

     nálunk még csendesebb

 

     a béke szomszédunkban

     háború dúl fáj

     mint egy lüktető seb” – írja Almássy Katinka Hazánk erejében című versében.

     Kaszás István Az óceánnál című novellája egy nyári társasutazáson keresztül mutat be tájakat és emberi sorsokat. „Az óceán errefelé mindig is az életet és a halált jelentette. Ki kellett futni az áldozatra éhes vizekre, a haragosan tajtékzó óceánra, mert a föld sovány, kellett az embernek minden, amit csak az óceántól elvehetett. A régiek hiedelme szerint, a láthatáron túl, az már a holt lelkek birodalma. Az itteni hajós nép, még az igen magas adókat kivető Napkirály, XIV. Lajos idején sem fizetett adót, mert a tengerrel vívott küzdelmükben, az életükkel adóztak. Itt, a világ végén, a legyőzhetetlen óceán a szabadság jelképe, miként Petőfinél az Alföld. S ahol a szabadság, ott a szerelem is, mert ők egymás jegyesei.”

    Csordás Endre Titok című szerelmes verse 1972-ben az ELTE TTK szerveskémiai laborjában egy hatórás gyakorlaton született:

     „Titok

            mely karom suhintására

            ezer és ezer darabra

            esik szét

            földön hömpölygő, szikrázó

            lávafolyás

            szikes-só mérges lehelet

            kénsárga tűz-vörös lobogás”

      Tusnády László tanulmányával (A tanítás) vallja, hogy a legnagyobb művészi és tudományos munka mélyén ott van a tanítás. „A tanításról akarok beszélni és Ferdinand de Saussure és Pheidiasz jut az eszembe. Miért van az, hogy az emberiség legnagyobb alakjai a legegyénibbek, de ugyanakkor hasonlítanak is egymásra, sőt sok mindenben annyira közel állnak egymáshoz? Egyéniek, eredetiek, mert annyi újat hoztak, mert világunkon annyira új szemmel, annyira új rácsodálkozással tekintenek végig, mintha Ádámmal lennének azonosak, mintha a kezdet, a bibliai-dantei "első reggel" öröme lenne őbennük, tehát külön-külön gazdagítják, teljesítik ki életünket, de hasonlítanak is abban, hogy emberi méltóságunkat ők mutatják meg leginkább.”

     Czigány Ildikó lírai kisprózájában (Merre jár a nyár?) a nyár örömeiről ír. „Amerre a nyár jár, megszületik a boldogság. Hiába keressük, üldözzük ott, ahol utoljára láttuk, szertefoszlik érintésünkre. Olyan, mint egy őszinte állat. Várni kell rá, hogy hozzád lépjen. Várni kell rá, hogy ő nézzen rád kérdően. Jössz? Nem muszáj… A boldogság nem kötelező. Csak választható. A nyár áldást oszt, amerre jár. Megérinti a füvet, virággá válik. Megérint és angyallá válsz. Akkor jön, amikor…”

    Talpalávaló című novellájában Farkas Judit saját tragikus sorsának drámai eseményeit mélységes önuralommal és kiemelkedő irodalmi eszközökkel mutatja be. „Csattog a járókeret… A lábadon zokni, mert cipőben nem tudsz már lépni. Megemeled a járókeretet, előrehajolsz… milliméteres pontossággal beigazítod, mielőtt ránehezedsz, nehogy elbillenjen, mert akkor keretestül zuhansz… Csigalassúsággal előre csúsztatod a jobb lábadat, és várod hozzá a balt… Csattog a keret. Araszolgatsz tovább… minden lépéssel közelebb kerülsz az ágyadhoz, de minden egyes lépéssel az erőd is fogy… A tested egyre jobban remeg. Nyakadban a mobiltelefon tartó ide-oda billeg, ahogy a tekervényes mozdulatokat végzed… Már csak egy méter!... Izmaid azonban nem engedelmeskednek…”

 

„Lehull a függöny, és zúg a vastaps,

Célegyenesben színész, s rendező,

Dráma csak drónnal lesz követhető!

Barlangból tüzet okád sok Sárkány,

Ki ment meg téged drága királylány?

Omlik a hegy, kék tenger is felforr,

Nyoszolyád, tán sírod vár-e, de hol?„ – Balajthy Ferenc Drónok drámája című verse is olvasható a legújabb számban.

     Az OLVASÓLÁMPA rovatban Fülöp Zsuzsanna Természetjogállam címmel Turgonyi Zoltán gondolkozásra serkentő kötetét mutatja be, melyben a szerző megvizsgálja napjaink széles körben elterjedt önromboló erkölcsi-politikai elméleteit, hogy figyelmeztessen a nyugati civilizáció közeli összeomlásának veszélyére.

     Németh István Péter dolgozatában Zelk Zoltán zuglói rigói címmel azt elemzi, hogy a rigó motívum miként jelenik meg az érmelléki költő alkotásaiban. „1934-ben verset írt a Zuglói rétről, a Liget mutatványosairól és bohócairól kései költészetében szívszorítóan szép emlékezéseket írt, Gerard-ról és a többiekről, akiken Tersánszky Józsi Jenővel együtt nevettek-könnyeztek a Beketow-féle cirkuszban. A rigók éneke egész életében szívesen hallgatta, komoly örömet jelentett számára a muzsikájuk, már-már igazi boldogságot. Mindenesetre nem hiányozhatott egyszerű zenéjük fiatalkori majd őszikés versvilágából.”

   Tűnődő jegyzetek címmel Péntek Imre arról ír, hogy milyen hatással volt a koronavírus-járvány a képzőművészeti életre, miként hatott rá Budaházi Tibor festőművész római tanulmányútjának élményeit bemutató albuma, vagy milyen iránymutatásként ható gondolatokat fedezett fel Hamvas Béla és Hegyi Lóránd írásaiban. „Talán ez a legfontosabb tanulság a műértelemzők számára. Hogy mitikus elfogultság nélkül, az eredeti, zavartalan és helyesen elemzett tartalmakra tudjunk figyelni. Hiszen a jelen megértése több mint szimpla tapasztalat, a jövő orinentációit is magában foglalja. A valamikori, kánonná vált előőrsök is válhatnak gátjaivá a további kiteljesedésnek.”

 

valami félbe marad,

fontos elhatározás,

egy ölelés, tán csók is,

vagy örök elkárhozás;

 

valami torzó csupán,

ami kellett, de ráért,

egy jámbor akolmeleg,

vagy munkálni hazáért;

 

valami sose lesz kész,

olykor akarat kihűl,

egy élhető bölcsesség,

vagy lenni szennyhab felül;

 

véges…, öldöklés csupán.

s tán halni, halál után. – Czipott György Töredékek című versét is közli a lap.

     Csernák Árpád Végjáték című groteszk elemeket sem nélkülöző novellájában ellentmondásokkal teli korszakok újra és újra ismétlődő tragikomikus végjátékát írja meg. „Egy félmeztelen rabszolga csattogott felém a folyosón lucskos saruiban, és lihegve kérdezte: te melyik táborba tartozol?, te miért nem harcolsz?, motyogtam valamit, hogy most nincs kedvem csónakázni, harcolni meg végképp nincs, de oda sem figyelt, meg sem hallotta, csak rohant tovább. Aztán az oroszlánsörényű ismét megforgatta köpenyét, és a közben pirossá vált víz, a hajók eltűntek, csak néhány törött evező, elgurult sisak, véres fej, leszakadt kar, ázott plakátcafat maradt a porondon; majd hamarosan megtelt ismét emberekkel és zsibongással…”

   A megidézett, és más prózai műveken kívül további versek teszik teljessé, széppé, érdekessé a júliusi számot: Bozók Ferenc (Nyári rokokó, A felnőtt ebédel), Németh István Péter (Alba), Csontos Márta (Kitárulkozás, Kívül a körön), Balajthy Ferenc (Fehérvári vastuskó), Czipott György (Választóvíz, Porka mész), Kerék Imre (Egy őszi rózsatőhöz), Fellinger Károly (Hit, Kulcs).

     A borítón Csernák Bálint fotója látható.

     

*

 

Tájékoztatjuk tisztelt Olvasóinkat, előfizetőinket és szerzőinket, hogy a Búvópatak anyagi és egyéb okokból nem jelenik meg ezentúl havilapként.

Szeretnénk, ha negyedévenkénti periodicitással továbbra is fel tudnánk bukkanni, aki teheti, segítse ezt pénzbeli adományával!

Szerzőink kéziratait megőrizzük.

Új előfizetéseket egyelőre nem fogadunk be, az érvényes előfizetéseket későbbi lapszámainknál beszámítjuk.

 

A Búvópatak Alapítvány számlaszáma: 10918001-00000012-93920004

 

Külföldi befizetéshez szükséges adatok: 

Búvópatak Alapítvány

IBAN szám: HU62 1091 8001 0000 0012 9392 0004 

BIC (SWIFT kód): BACXHUHB. 

 

Elérhetőségeinek:

Postacím: 7400 Kaposvár, Somssich P. u. 11-13. I/12.

Telefon: 30 449 94 92

HONLAP: www.buvopatak.hu

Villámlevél: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Szeretettel a Búvópatak szerkesztősége

 

 

 

 

Kiegészítő információk