Ötvenhat az irodalomban

 

Nincs 56-os irodalom! Nem született regény a forradalomról… - hallani tájékozatlan olvasóktól, rosszul tájékoztatott politikusoktól, tudatosan félretájékoztató irodalmároktól. Mert, eme állítással ellentétben, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc a megtorlás évtizedei s az azóta töretlen elhallgatás ellenére igenis megjelenik az irodalomban! Elsősorban a költészet tudta eddig nagy erővel érzékeltetni, fölmutatni, megjeleníteni… a Forradalom hangulatát, leglényegét. És Ötvenhat előzményeit, érzékeltetni, mitől vadult meg ennyire a nép, mi lökte a milliókat az utcára, mekkora elkeseredés kellett ÖTVENHAThoz.

Ötvenhat előzményeiről, az 1944/45-től addig történtekről valóban nem túl sok magyar szépirodalmi mű szól. Nem túl sok, de épp elég! Csak ismernünk kellene őket. Mert a tudatos elhallgatás, jól szervezett és mindenre kiterjedő elnyomás ellenére született annyi magyar költemény, elbeszélés, kisregény és regény, hogy gyermekeink, unokáink megtudják, mi történt velünk… Nagyszüleikkel, szüleikkel. A magyar nemzettel.

Nem túl sok, az is elsüllyesztve, mert az emlékezni nem szerető, a hatalmat 1990 után ismét megragadó álbaloldal mindent megtesz e művek semlegesítéséért: jól fizetett irodalmáraik elhallgatják, feledésre ítélik, semmibe veszik, az irodalomtörténetből is kiemelik/kitiltják a nekik nem tetsző, őket nem igazoló, a vörös zsarnokságról tisztán, érthetően az igazságot fölmutató alkotásokat. Márai Sándor és Wass Albert az úgynevezett rendszerváltozásig gyakorlatilag ismeretlen volt a magyar olvasóközönség előtt, hogy azóta diadalmenetté váljon műveik hazai s külhoni megjelentetése! A diadalmenet nem az őket elhallgató, semmibe vevő vezető irodalmi körök működését dicséri, éppen ellenkezőleg: Wass (valószínű) főműve, A funtineli boszorkány című nagyregénye (két másik műve mellett) úgy került be a minapi Nagy Könyv nevű – amúgy elég cirkuszi – vetélkedő legismertebb, legkedveltebb, legtöbbre tartott magyar könyvei közé, hogy az igen tisztelt szakma egy szót nem ejt róla (róluk) tankönyvben, irodalomtörténetben. Azaz az irodalmárok minden igyekezete ellenére talált rá a magyar olvasó arra a regényre, amely a 20. század második felének tán legjelentősebb magyar nagyepikai műve - az olvasók százezrei, meg a magunkfajta, igaz, nem túl nagy, ám gyarapodó számú tollforgatók szerint. (A Nagy Könyv viadal 25. helyezettje lett A funtineli…, 32: Adjátok vissza a hegyeimet!, 68: Kard és kasza.)

Az előzményeket, a forradalmat kiváltó okokat a legpontosabban, legteljesebben, már-már verses epikai műként Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról címűkölteménye veszi sorra. A nagy mű a legsötétebb elnyomás, a legaljasabb honi vörös önkényuralomcsúcspontja táján, 1950-ben íródott, s 1956-ban, a forradalom napjaiban jelenhetett meg az Irodalmi Újságban. A pesti hetilapban nem akármilyen írások társaságában láthatott napvilágot, s a lap majd minden sora kiáltás a szabad Magyarországért.

Az ’előzményekről’ a nagyok közül például Illyés fiókmélybe rejtett Mondata, a kicsik – kevéssé ismertek, a leginkább elhallgatottak – közül például Garai István, akinek 1948-as Mesekirály című békéscsabai verseskötete a rémuralom bíróságának két év börtönt ért. Ez a Garai a bontakozó önkényt és a felföldi szülőhazáját újra megszálló csehek és szlovákok emberiség – és emberiesség - elleni bűntetteit leleplező csokornyi költeményéért jutalmaztatott a szegedi Csillagban eltöltendő évekkel. Derékba törve egy tanárember és családja életét, megakasztva az induló költő pályáját a pálya elején. Garai e pár – az irodalomból örökre (?) kitiltott - verse nem lángelmei mű, de aki (gyanútlan utódként) elolvassa őket, megérez valamit abból, ami 1956-ban az utcára kergette az embereket. ’56-ban, amikor már elszakadt a cérna, tovább nem lehetett tűrni.

Illyés Egy mondata kitiltatott könyveinkből, hogy 1989/90 lázas napjaiban rendre megjelenjen az anyaországi és a határon túl élő magyarság újjászülető sajtójában: a szabadulást ígérő új demokrácia forradalmi lelkesedéssel induló lapjai tucatszám tették címlapjukra az Egy mondat a zsarnokságról című káprázatos művet! E lapokban kimondhattuk végre: elég volt.

ELÉG VOLT! Tán ez fejezte ki a legjobban ötvenhat hangulatát. Elég az elnyomásból, kiszipolyozásunkból, megalázásunkból, nemzeti hagyományaink sárba tiprásából. Elég!

Ezt fogalmazódik meg ’56 verseiben.

Benjámin László Elesettek címűkölteménye is az Irodalmi Újság november 2-i számában látott napvilágot, Dutka Ákos Ember és magyar című költeménye több lapban megjelent. Jobbágy Károly izgatott versekkel fejezte ki együttérzését és egyetértését a forradalommal (Felkelt a nép…, A rádió mellett). Kiss Dénes is megszenvedett Velünk, vagy ellenünk című művéért. Kónya Lajos A magyarokhoz című költeményében így ír:

Verje meg az isten, veretlen ne hagyja,

lobogó hitünket ki lábbal tiporta

s az idegen fegyvert ölésünkre hozta!..

A kolozsvári egyetemista Lászlóffy Aladár ’véletlen’ Pesten időzve éli át a nemzeti forradalmat, s tör ki belőle Vasárnap hajnal című művében:

Most tankok tördelték ki a körúton a fákat.

Jó, ne legyenek fáink. Jók lesznek a barikádnak.

Nekimentek tankkal, omlott a kő, a háznak.

Jó, nem lesznek házaink. Jók lesznek barikádnak.

A feldőlt villamosok közé ágyúkat ásnak.

Jó, nem lesznek utcáink! Jók lesznek barikádnak.

Páncéltörővel esnek neki a babaágynak.

Golyósorozatok a testünkből lerágnak.

Jó, nem lesznek testeink. Jók lesznek barikádnak.

Mind barikádok leszünk rom-földünk szíve elé

S majd kaszás csontvázak állnak ránk

s védnek, vágnak… (Budapest, 1956. november 4-15.)

A forradalom idején itthon születő költeményekkel egy időben a nyugatra szakadt magyarság írói is megszólaltak, e munkák közül a legkiemelkedőbb s legismertebb Márai Sándor Mennyből az angyal című hátborzongató költeménye, amely az eltiport Magyar Forradalom fájdalmas fölmagasztalása.

Az elbeszélők közül is sokan megszólaltak a forradalom napjaiban, valamennyi tanulságos olvasmány, több (rövid) írásuk pedig máig hatóan adja vissza Ötvenhat lényegét. Ilyen például Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Féja Géza A Duna völgyében csoda történt című jegyzete, a békéscsabai rádióban hangzott el, s lapban is megjelent, amely így zárult: Ide, magyarok! Tamási Áron többször is jelentkezett mondandójával, talán legszebb ötvenhatos írása a Magyar fohász. Örkény István, azon álmélkodva, hogy székesfővárosunk, az ő sokszor ócsárolt szülőhelye milyen hősiesen szembeszáll a zsarnoksággal, Fohász Budapestért című jegyzetét teszi közzé. Ebben Örkény így ír: …légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest. Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között. Déry Tibor írószövetségi fölszólalásából idézünk: Nekünk magyar íróknak egyöntetűen az a véleményünk, hogy népünk történelmének s benne a munkásmozgalomnak legnagyobb, legtisztább és legegységesebb forradalma nyomatott el

E röpke szemle tán kellőképp bizonyítja, mennyire nem számított, kit tartanak jobboldalinak, kit vesznek baloldali-számba! Magyarok voltunk valamennyien, magyarok és demokraták, magyarok és szabadságpártiak. Magyarok.

Buda Ferenc börtönbe került ötvenhatos költeményei miattezek közt pl. 1956

Töredék, Tizenöt-húszéves halottak, Pesten esik a hó 2006-os kötetében, a Túl a falonban. Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című verse 1956 egyik leggyújtóbb hangú költeménye, akkor és azóta jó néhányszor megjelent – 2001-ben ezen a címen adták közre az 1956-os forradalom verseiből és gúnyirataiból válogató kötetet.

Ugyanezt’ ábrázolják a később születő – irodalmárék és tejtestvér politikustársaik szerint nem létező – művek.

A két kaposvári író, Csernák Árpád és Gerencsér Zsolt közösen írt regénye, a Felnőtté tiporva (Pomáz, Kráter Műhely, 2003) a legfiatalabb hősi halott ötvenhatos forradalmároknak – köztük a szinte gyermekként kivégzett Mansfeld Péternek – állít emléket.

Balogh Elemér – a Csíksomlyói passió című, a Nemzeti Színházban förgeteges sikert arató darab szerzője – 2006-ban a forradalom ötvenedik évfordulójára a Német László Társaság által meghirdetett regénypályázat késztetésére írta meg a maga élményeit. A tanár című – kiadás előtt álló – regény azoknak a valóban lánglelkű, tiszta szívű, rendíthetetlenül nemzeti, demokrata, humanista szellemiségű magyar értelmiségieknek az alakját idézi meg, akik a végsőkig kiszipolyozott, megalázott nemzet hívásának engedve falujuk, városuk, megyéjük (kis hazájuk…) élére álltak. A helyi forradalmi tanácsok, nemzeti bizottságok, munkástanácsok élén állva szervezték a pillanatok alatt széthulló – moszkovita pecsovicsok által működtetett - vörös Quisling-hatalom helyére az önszerveződésre akkor még egy pillanat alatt kész magyarság új önigazgatását. Azokat a hősöket idézi, akik valóban bármire készek voltak a Haza megmentéséért – lefogva a bosszúra kész (a gyilkos ávósokat rövid úton elintézni készülő) kezet, fegyvertelenül a városra törő szovjet tancsorda elé állva, a kádári-hruscsovi vérbíróság előtt az életet jelentő önfeladás helyett a vértanúságot is vállalva. (Balogh Elemér, aki ’56-ban pesti egyetemista, a forradalomban való részvételéért börtönbe kerül s kirúgják az egyetemről, a veszprémi gimnáziumban tanítványa az 1958-ban kivégzett Brusznyai Árpádnak, A TANÁRnak, akinek a sorsa a regény főhősének megformálásakor nyilván hatással volt az íróra…)

Karátson Gábor Ötvenhatos regény című műve 2005-ben jelent meg s meglehetős visszhangot váltott ki. Ez a mű sem igazolja azt a hamis állítást, hogy Ötvenhatról nem született nagyepikai mű. Sőt! A műbírálatokból kitetszik, hogy a kitűnő ötvenhatos regények EGYIKE Karátson Gábor nagyszerű alkotása.

Benedikty Horváth Tamás Suvenír című ötvenhatos regénye 1999-ben jelent meg. A kétkötetes nagyregény szerzője 1965-ben egyetemistaként kerül börtönbe, másfél évet tölt rács mögött ’ellenforradalmi szervezkedés’ miatt – nem akárhol, a szegedi Csillagban (erről szól Szamurájok című regénye). Ötvenhatos munkájának hősét az oroszok kivégezték, ám az átlőtt fejű fiatal férfi csodák csodájára életben marad. Barátai bújtatják, gyógyítják, majd külföldre menekítik… Mint az író panaszolja: a Kertek 2000 nevű – azóta (érthető, hisz nem a zsarnokmentők táborából való) megszűnt – kiadó által közreadott regényről a szakma szinte szót sem ejtett. Nem hogy a Piros-Kék Zsarnokmentő Szolgálat csatlós irodalmárhada nem hozta szóba, említené a világért sem sehol, venné számba, amikor Ötvenhat Irodalmáról volna szó, a magyar hagyományok folytatását és megújítását vállaló nemzeti demokrata szellemiséget valló műítészet is mélyen hallgat.

Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye is Ötvenhatról szól.

Nagy Gáspár egy sor ötvenhattal foglalkozó költeményt tett az asztalra, kettő közülük akkora sikert aratott, hogy a magát puha diktatúrának becéző kádári zsarnokság szellemi fogmegdjai betiltották a közreadó folyóiratokat. A szerzőt kirúgatták állásából (az egyre nyugtalanabb, s az ’elvtársak’ nem kis rémületére az elégedetlenség élére álló írószövetség vezetéséből kellett távoznia), ’veszedelmes’ költeményei pedig csak a megmentett lappéldányoknak köszönhetően járhattak kézről kézre – hozzájárulva az ellenállás terebélyesedéséhez, a köz bátorságának fokozódásához. Öröknyár: elmúltam 9 éves című, Nagy Imre (a költeménybeli NI) gyilkosainak néven nevezésére buzdító verse az Új Forrás 1968 októberi számában látott először nyomdafestéket – NI kivégzésének 10. évében, a forradalom kitörésének 12. évfordulóján. Kellőképpen berezeltek az elvtársak a pesti kommunában, csúnyán meghurcolták mind a szerzőt, mind a közreadásban vétlen, ám párttag, tehát mindenképpen lúdas (hisz nem elég éber) szerkesztőjét, Sárándi Józsefet. Hogy Nagy Gáspárt – és a hozzá hasonló szelíd (nem furkósbotos, ’másnap’ a zsarnok mellé testőrnek álló) forradalmárokat - nem lehet megtörni, képesztette el a világot: 1986 nyárelején a Tiszatáj adta közre A fiú naplójából című újabb zsarnokölő költői sorait – a lap szerkesztőit világgá zavarták, ám Nagy Gáspár mellé akkorra már annyian álltak, hogy a végkifejlet kezdett mutatkozni. 2006-ban 1956 fénylő arcai címmel Püskinél látott napvilágot a forradalmárokat megidéző új műve.

Sarusi Mihály Kazal című – áldokumentarista, valójában a népi epika ’igaz történet’-eihez hasonló, az író által előállított elemekből építkező, és a kollázs-megoldást választó – regénye a PARASZT ÖTVENHAT, az alföldi falu és kisváros forradalmának fölmutatására vállalkozik. Az Új Magyarország nevű napilap – a nemzeti polgárság szellemiségét 1990 után elsőként vállaló országos lap – 1991-ben indulásától 76 folytatásban közölte, s az októberi forradalom évfordulójára a Tevan Kiadó megjelentette. A lapban százezer példányban látott napvilágot, az irodalmár szaksajtó mégsem vesz róla tudomást – ahogy a többi létező, valóságos, könyvként bármikor átlapozható-olvasható-tanulmányozható ötvenhatos magyar regényről sem. A Kazal a magyar falu 1944/45 utáni szétverésével kezdődő, s az ötvenhatos ’parasztlázadás’-sal végződő időszakkal foglalkozik. Föltehető bűne nem a ’dokumentarizmus’, a népi elbeszélő modor és a ’ragasztás’, hisz ezeket a napnyugati ’műveltebb világ’ több nemzeti irodalma, mi több, a világirodalom is jól ismeri, sokkal inkább a szemlélete: az egyértelmű állásfoglalás a kifosztott parasztság mellett, s a népnyúzó ’kommunizmus’ félreérthetetlen elutasítása. Az a valóságos dráma, amelyben részeltetett a Nagy Magyar Alföld népe a szovjet megszállásnak és a megszállókat kiszolgáló pecsovicsoknak köszönhetően.

Szakonyi Károly Bolond madár című regénye a rendszerváltozás előtti pillanatban, a vörös terrorfiúk lapátra helyezésére készülő hangulatban látott napvilágot – tán emiatt nem emlékszik rá szinte senki. („Nincs ötvenhatos regény!” – sopánkodott ünnepi beszédében nemrég egy ’polgári’ ’ellenzéki’ ’politikusasszony’. Nyilván nem mert végigolvasta a kortárs magyar elbeszélő-irodalmat, hanem mert a körülötte tébláboló – az ide-odaállástól már-már a helyét sem lelő - irodalmár képzettségű és kinézetű szakértők ezt súgták a fülébe, tették elé a cetlire az irkalapra rótt hamisságot.) Szakonyi kitűnő regénye az 1956-ban ereje teljében lévő legifjabb magyar nemzedék legjavának a drámáját ábrázolja mesteri kézzel, finom érzékenységgel, a tragédia csöndes, ám annál hitelesebb érzékeltetésével. A főhőst a pesti utcán – Piros a vér… - ruszki tank géppuskása lekaszabolja, hogy legyen kiért küzdenie barátnak, orvosnak. Szakonyi Nietzsche- idézetet tett műve élére: „Mondd: merre szállsz /a tél elől, bolond madár?!”; hősünk szerelme – madárként, a tél elől? – Nyugatra hagyja magát sodortatni...

Szilágyi Andor A világtalan szemtanú c. ötvenhatos regényét 1989-ben adta ki a Kráter, az ebből írt, Böllérénekek c. drámát 1998-ban Újvidéken a Szerb Nemzeti Színház mutatta be (’véletlenül’ nem valamelyik pesti magyar társulat!), a 2006-os félévszázados fordulóra pedig film készül belőle. Túl sokat erről a műről sem tud a nagyközönség.

Szőts Géza szintén a mostani évfordulóra jelentkezik ötvenhatos munkájával. Liberté ’56 című műve (filmforgatókönyv kötetben, drámai mű - a Debreceni Csokonai Színházban -, és a hajdúságiak e mű nyomán készülő mozija) hangulatát nyilván jól visszaadja egy betét, a Kádár János dala című költemény, amely így kezdődik: A sárgaborsó-főzelék? / a sör nem volt talán elég? – s így végződik: Akasztófámon együtt lóg majd / az Úristen s a csőcselék. /
Mert lesújt rájuk / prrrrrrrroletár öklöm!

E vers persze már jelzi azt a hangulatváltozást, amely az ország szabad lelkű népére jellemző a székesfővárost illetően. 1956-ban valóban a nemzetet képviselte Pest – ami, érdekes módon, a pesti értelmiség javát is meglepte: Örkény István Fohász Budapestért című ’egyperces’ jegyzetében rácsodálkozik az általa sem túl sokra becsült pestiségre! Lám, rácáfoltak bizalmatlanságára, rossz tapasztalataira a tankokkal szembeszálló pesti fiúk és pesti leányok! PEST.

Hogy a külföld miként értékelt? Keleten, nyugaton egyaránt megrendítette a gondolkodó embereket a Magyar Ötvenhat, s az írók legjava meg is fogalmazta, mit érez – ahogy tette 1848-ban például Heine -, ha azt a szót hallja, ’magyar’. Albert Camus A magyarok vére című írásában így szólott volt: …És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.

Hogy (előbb, akkor, meg utóbb) milyen világban adatott számunkra élni, álljon itt néhány koronatanú főkolompos ellenünk fogalmazott vádiratából pár szókimondó szó.

Hogy mondta 1956 végén Marosán György? „Mi nem tréfálunk, amikor azt mondjuk, hogy proletárdiktatúra államrendszerre van (szükség) Magyarországon – mi azt mondtuk Rákosi egyik művének vitájánál, hogy Magyarországon nem volt proletárdiktatúra, mert a proletárdiktatúra egyik feladata fizikailag megsemmisíteni az ellenséget, értsük meg, fizikailag megsemmisíteni. Rákosi ezt elmulasztotta, nem tette meg. Elvtársak, ránk hárul ez a feladat, hogy amíg 1945-46-ban nem csináltunk meg, azt 1957-58-ban fizikailag kell elvégezni.” Ennek ’előzménye’ Lenin üzenete 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság vezetőihez: „Lőjétek agyon a szociáldemokratákat és a kispolgárokat. A kommunisták nem hagyatkozhatnak a burzsoá törvényességre.

Szomorú, de igaz: nem egyszer gyilkosaink (s vérszerinti és szellemi hozzátartozóik) förmednek ma ránk: Mért hallgattatok? Mért nem írtátok meg? Ti is épp olyan bűnösek vagytok, mint akik mindezt tiltották…

Álljunk ki Ötvenhatról szóló költeményeinkkel, elbeszéléseinkkel, regényeinkkel, színdarabjainkkal… Ha hiszik, ha nem: itthon jó darabig nem lehetett. Hogy amikor fölcsillanjon valami reménysugár, talán mégis megéljük, netán mégis megérhetjük a rémuralom bukását, elővegyünk titokban elkövetett – évtizedekig rejtegetett - (ötvenhatos) írásainkat, avagy nekilássunk emlékeink, élményeink, érzéseink, tapasztalataink, tanúságunk műben való megörökítésének.

Nem késtünk el. A pontos, hiteles, egyszerre mélybe merülő s égre tekintő – s kellő írói-költői tehetséggel megalkotott - írás örökre megőrzi frissességét, újdonságát, igazságát. Csak: vegyük észre, vegyük kézbe, jussunk hozzájuk! Adjuk gyermekeink kezébe…

 

 

Kiegészítő információk