A német felhő
Több mint harminc évig dolgoztam mérnökként Frankfurtban, így némi jogosultságot szereztem bizonyos társadalombiztosítási területeken. Nyugdíjasként hazaszivárogva, lelkemmel-emlékeimmel hazacihelődve, búcsúzásként elhatároztam, kihasználom megérdemelt, mert megdolgozott jussomat, és feliratom a német elektronikus felhőbe életmentő gyógyszereimet. Gondos óvatosságból (hiszen a rend harminc év alatt már belém ivódott), megnéztem az interneten Dr. Christina Schmitt házi orvosnő rendelési időpontjait. Mivel szép korúként egyébként is javallott a séta, elindultam a megadott egészségügyi objektum felé. Negyven perc könnyed gyaloglás után azt olvasom a bejáratnál, hogy „Öt nap szabadságra mentem, helyettesem Frau Dr. Lukashvili, rendel a Frankfurti Ügetőnél”. „Ügető”, ez tetszett, játékosan elmosolyodtam; már megtanultam értékelni a kissé katonás német humort. De mivel a Google térképe szerint Frau Dr. Lukashvili rendelője további harminc perc ügetésre serkentett volna, úgy döntöttem, e kalandos (és nemzetközinek ígérkező találkozást) holnapra halasztom. Másnap azonban, megérkezve a jelölt címhez, se névtábla, se kiírás. Fanyar derűvel körbepillantottam – hol is vagyok: Németország? Magyarország? Európa? Elővéve szittya ösztöneimet és verhetetlen leleményességemet, kerültem jobbra-balra-oda-vissza, s hamarosan ráakadtam a keresett orvosi rendelőre. Kalandvágyam ezáltal kielégült, sőt, hamarosan fokozódott, ugyanis az üvegajtónálló asszisztens kézbe véve és gépbe téve egészségügyi kártyámat, közölte, hogy a rendszer nem tudja leolvasni azt, ezért legyek olyan kedves, hívjam fel a biztosítómat, azok küldjenek faxon egy igazolást, hogy valóban biztosított vagyok. Homlokom lüktetni kezdett, s felrémlett egy régebbi látogatásom, amikor 180/105 lett a vérnyomásom, egy hasonló kihívástól. (Akkor öt napig szedtem a dupla gyógyszeradagomat, mert két rendelőben és egy kórházban sem fogadtak, ugyanis elkövettem azt a skandalumot, hogy nem kértem előre időpontot. Égő fejjel menekültem vissza szülőföldemre, az elátkozott közép kelet európai egészségügy ölébe, hol testi-lelki kínjaim azonnal gyógyírra leltek. – Időről-időre rá kellet jönnöm, hogy a hasonló minőségű szakszerűség mögött, a németesen mosolygó bürokrácia ellenében a nyúzottan gondterhelt honi együttérzés valahogy jobban segíti gyógyulásomat.) – A kívülről tündérnek tűnő, belül cerberus üvegajtónálló asszisztensnek enyhén felemelt hangon, villogó szemekkel közöltem, hogy orvoshoz jöttem, nem kártyázni, gyógyszert szeretnék felíratni, felhőre, vagy akár kőkorszaki módon, papírra, mert a rendelési időnek nemsokára vége, s ha ez nem történik meg, úgy nekem is végem lehet. A feszültséget érzékelve, egy másik nővér, a béke barátja, figyelve a csörténket, átvette az ügyemet, majd ripsz-ropsz, tíz perc múlva megjött az engedély a biztosítótól. Így még épp bekerültem az ébenfekete szemű, egzotikus doktornőhöz. Ő még arra is hajlandó volt, hogy a Richter által készített kombinált gyógyszerem német megfelelőjét kikeresse. Kérdeztem is, hogy netalán Grúz, amiért ilyen empatikus? Nem, Tatárországban született, de már harminc éve itt él – jött a válasz. Miután tudattam vele eredetemet, rögtön rávágta, hogy a papája nagyon szereti és rokonainak tartja a magyarokat. (Tatárországról Petőfi János vitéze kapcsán hallottam, aki anno szembeszállt a kutyafejű tatárokkal, de nem akarván elmérgesíteni testvéri rokonszenvét, ezt az irodalmivá nemesedett aspektust nem bontottam ki.) Ezek után egy laza gesztussal, szabad utat kapott a kérésem, hogy háromhavi gyógyszeradagot szeretnék kapni, annak ellenére, hogy a német szabály szerint csak egy hónapi adag járt volna, mert nem ő a háziorvosom. Kegyessége előtt graciőz méltósággal és hálával fejet hajtottam. – Egészségügyi kalandom ezzel még nem ért véget, ugyanis a közeli gyógyszertárban, kiváltandó a felírt tablettákat, a patikus közölte, hogy a kártyám (megint csak) nem olvasható, nem látják, mi van a felhőben. Kérték, hogy hívjam fel az orvosi rendelőt. Erre újra elővettem a már begyakorolt, haragos nézésemet, hátam mögött ökölbe szorítottam a kezemet, s nemet intettem a fejemmel. Látva eltökéltségemet, ekkor ők telefonáltak, hogy faxon küldjék át a gyógyszerek QRva kódját. Addig is feltalálva magam, kiálltam a sorból, megmértem a kihelyezett műszerrel a vérnyomásom, ami az élénkülő feszültségemhez képest mérsékelt maradt. A mutató jelezte, hogy türelmem optimális szinten áll; ez némi csodálkozással, mégis megnyugvással töltött el. Hamarosan megjöttek a kódok, megkaptam a gyógyszereket. Megkönnyebbülve, már-már gyógyultan ballagtam a Majna partján hazafelé, cifra népdalokat zümmögve. – Egyébként Németországban hat évvel később vezették be az
e-Receptet, mint nálunk. Na persze, míg a felhők keletről nyugatra érnek…
Csak az időeltolódás lehet az oka…
Befejezetlen lettem – szóbeszéd
Szente B. Levente verse
(ha a földi pokol befejeződik, bűnhődni a menybe megyünk, vagy fordítva – elölről mindet)
valamiféle legfelsőbb
tudás nélkül
saját hiányérzetem írom körül ahogy látom érzem legbelül miként
minek miért kéne álomigék által halni meg
egyre azt kérdezem amikor az eltűnés veszélye fenyeget
szerelmet formálj nekem az idő porát csókold s jó utat másmilyent adj égi-földi terített asztalt ágyat vetettet én gyarló
nyelvem alá szépigaz disztichont
ah – nézd csak
virág világ fűszál-lépteink alatt
szőlőlugas nőtt körénk napfényes meztelen csillagtestünk izzadságán gyöngyházfényű lepkék
köd-sziták leple szememre hull pókháló közé kerültünk édesem elmecsapda kiszámított geometria azt mondtad
tam-taram-tam-tam-tam-tam
ragyogsz az éjben ébenfekete éden esténként hallani véled másik én-önmagad
mitől szabadulnál mond
kitervelt kopott kőkockáknak születtünk – idegvégződéseink
műgyökér angyali hajszálér árnyék odvas dóm-gótika a lélek-mennyeknek őrzői vigyáznak ránk sasszemű szolgák s jó urak
alkonyodik e napokban
látlak – ölelő karjaidban szembe jön mind aminek értelme van vagy nincs
beszédem elfelejtheted tán te is tudod
egy számodra ismeretlen nyelven jó ideig hallgatni fogok Istennel ha ellenkezel alázattal tisztelettel tedd
égő csipkebokor és fa leszünk újra évgyűrű-könyv majd koronás földgöröngy-krisztustövis ezüst-aranyért nem eladók újra és újra megismétlődik az ismerős az ismeretlen
rovátkák tüzes agancs-testén lüktető vad dallamként
szűntelen szeretlek döntésedtől függetlenül kívánlak te édes kín befejezetlen világ jön egyre jön felénk szállunk lebegünk szóbeszéd sárkányszívem szerelemkönnye oldja fel
vagy az se azt suttogják a kövekre írt betűk
valamiféle legfelsőbb
tudás nélkül
hadd elmélkedjenek rajtunk bolondok bölcsek mandarinok
Karjaimban táncoló szélre
Szente B. Levente verse
„Hogy a viharral, e zsarnokkal,
Élet-halálra vívjanak.” Petőfi Sándor: A FELHŐK
1
lelkünkben kitágítottuk immár minden hordók falát észre sem vettük hogy túl glóriás abroncsokon Isten már nem visel ruhát
milyen szomorú
milyen szomorú – jó ideje nem ismerjük egymást se itt se odaát
néma üvöltés ráz
rezgő mámor minden ütőér-ecsetnyom
kár tagadni azt ki bennünk él ki későn kel s korán hal
2
itt csak a sebek képesek az emberi beszédre
a színész már minden létező szerepét eljátszotta de mivégre
máj és disznó és tyúk mindegy az – így tartja a mondás szélkakas kukorékol
zúg a szél vihar jön az istenek nyelvén üvölt bemocskoltuk a távolságot
hiába mondtam égtől a földig szeretlek nem értettél sohasem
penészzöld álmok üldöznek
fák énekelnek vagy a kivágott törzs-koponyák jaja kisért –
sikolt a gálya Ápisz-bika nyaka még mindig leszegve izzadságcseppek vérszagos csöndje csak ágyútöltelék
tudom mit tettél a világok kezdetén álltam már a múlt fekete prófétái között
káin-ábelek vére csörgedezik ereinkben tagadni minek
ha majd bevont vitorlákkal
tótiszta szemedbe innen megmenekülök
tárd ki karjaid
tárd ki felém mikor a karjaimban táncoló szélre többé nem gondolok
3
tudom
Kund és Catullus tettei között semmi különbség hiszem
vagy tán már azt se










