Hősök ébresztése…

 

 

Hősök ébresztése…

 

Mikor gránát-vulkán izzó közepén

Úgy forog a férfi, mint a falevél;

S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –

Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A hitetleneket s az üzérkedőket.

                                                              /Gyóni Géza/

 

A rendszerváltoztatás előtti kötelező hallgatás már a múlté, fellélegeztünk, de igazán csak az Orbán Viktor vezette polgári kormányok teremtették meg azt a lehetőséget, hogy visszafogottság nélkül is szót ejthetünk „félmúltunk” olyan eseményeiről, amelyek – valljuk be – sokszor nyomasztottak bennünket, vagy idősebb családtagjainkat, mert sötét és fájó emlékeket takartak, s a nyíltan kimondott szó sokáig nem tűnt ajánlatosnak.

            Így volt ez a második világháború magyarokat érintő végzetes kimenetelű csatájával is, amelyet a doni áttöréskéntemlegetünk. És nem volt elég az önmagában is feldolgozhatatlan trauma, a szocialista Magyarországon torzítások, félremagyarázások, megbélyegzések, felelősségre vonások tették még nehezebbé a megértést és gyógyulást.

Ma már minden év elején, januárban (idén 81. alkalommal) megemlékezünk arról, hogy a szovjet Vörös Hadsereg iszonyú erővel offenzívát indított a 2. magyar hadsereg doni állásai ellen 1943 január 12-én, amely a magyarok hősies kitartása ellenére összeomláshoz vezetett. Kötetnyi elemzés foglalkozik az okokkal, jelen írásnak nem célja ez, de hogy „miért szállt a hadsereg harcba, messze túl a Kárpátokon”– azt egy kegyetlen hadiparancs próbálta megmagyarázni a magyar bakáknak.

  Minden háború vereség! – ismétli vasárnaponként Ferenc pápa, aki megnyilatkozásaival a napjainkban dúló véres csaták befejezéséért emel szót. Bizony, igaza van, a győztesek is veszítenek, ezt mégsem látják be a háború kieszelői, mert egy éjszakára sem merészkednének ki védett főhadiszállásukból.

Térjünk vissza hozzánk, és ha mást nem is, csak XX. századi sorsunkat nézzük, igazat kell adnunk Kölcsey Ferencnek: megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.

A történészek úgy tartják, hogy a II. Világháborút az első előlegezte meg. S mi az elsőből is súlyos traumával kerültünk ki. Csak egy szót mondunk, Trianon, és ebben minden benne foglaltatik: veszteségeink, az ellenséges szomszédos államokhoz való viszony és az a törekvés, hogy találjunk támogatót az elvesztett területek és magyar lakosságuk visszaszerzéséhez. Az idő távolából világosan látjuk, hogy a hátunk mögé álló nagyhatalom Németország lett – vesztünkre.

            Egy ideig ki tudtunk ugyan maradni a harcokból, sőt az elveszett területek részbeni visszaszerzése is lehetővé vált (Felvidék egy része, Kárpátalja, Észak-Erdély), de 1941-ben a Szovjetunió ellen már harcok folytak, bár hazánk még békés terület volt.

            Csak később kezdődött meg igazán az ádáz küzdelmek sora, de a háború egész folyamán kimagasló katonai manőverek s azok végrehajtói hívták fel magukra a figyelmet. Az ellenség a szovjethatalom volt, holott a német befolyás és nyomásgyakorlás egyre erősebben mutatkozott. Ám a kormány félelme a 1918-19-es zavaros állapotok megismétlődésétől meg az emlékezetes vörös Tanácsköztársaságtól, valamint a Szovjetunió „vörös októberétől” oly nagy volt, hogy a kisebb rossznak látszó német szövetség mellett tartott ki, miután a háborúból való kiugrás sikertelen volt. A katonák – főleg a légierő pilótái – brillíroztak, olyan bátorsággal áldotta meg őket a sors, ami csodálatra méltó, pedig legtöbbjük fizetsége végül a halál lett.

 

Észrevette ezt egy nagykanizsai fiatalember, Huszár András, amatőr történelemkutató. Alapossága és lelkiismeretes munkája után nem tűnik amatőrnek, szorgalma pedig mostanra gyümölcsöt hozott. Tevékenysége többrétű, de minden megmozdulása egy irányba mutat.

Ezt 2023. május 18-án, a budapesti Stefánia Palotában, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából, a Magyar Hadisírgondozásért kitüntető cím bronz
fokozatának átadása során fogalmazták meg: a kitüntetést „a világháborúkban
elhunyt katonahősök és polgári áldozatok emlékének megőrzése, valamint
sírjaik felkutatása és gondozása érdekében huzamos időn át végzett munkája
elismeréseként”
vehette át.                                                                                                                                      

 

Missziójának lényegét így foglalta össze: „Az a célom, hogy minél több emberrel megismertessem nevüket, hogy újra elfoglalhassák az őket megillető helyüket nemzetünk nagyjai között. Az elmúlt évek során sokuk végső nyughelyét felkerestem, sírjuknak védettséget kérvényeztem és szereztem a Nemzeti Örökség Intézetének nemzeti sírkertjében”.

            A hadtörténet e számunkra sikertelenül végződő időszakában egyáltalán nem szűkölködtünk merész férfiakban. Ők voltak azok, akik kiérdemelték a Magyar Arany Vitézségi Érmet, vagy ha tisztek voltak, akkor a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

E magas kitüntetés története messzire nyúlik vissza az időben, II. József császárig, de XX. századi alapítója és adományozója Horthy Miklós kormányzó, a legfőbb hadúr volt. Ezzel a kitüntetéssel a harctéren tanúsított bátorság, önfeláldozás, vagy valamilyen fegyveres művelet sikeres véghezvitelét ismerte el a kormányzó a legmagasabb fokon.

            Nem minden temető ad örök nyughelyet háborús hőseinek, de Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ötvenkettes parcelláját kifejezetten erre a célra alakították ki: az első és második világháború elesett hős katonáit fogadta be itt az anyaföld, azokat is, akiknek testi maradványait később lelték meg és hozták haza.

            A rég meghalt ősök ismét újra élnek, ha nevüket őrzik hálás nemzedékek – választott jelmondata ösztönözte Huszár Andrást a továbblépésre: legyen emléktáblája e hősöknek abban a helységben, amelyhez életük kötődött. Az elgondolást tettek követték és fáradságot nem kímélve, több sikeres közadakozás megszervezése után ma már számos Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett bátor katona tekint le a járókelőkre emléktáblájáról.
Természetesen vannak, akiket a hazatérők közül családjuk körében helyeztek végső nyugalomra, őket sírjuknál keresi fel a kutató.  

           

Idézzük itt fel az utóbbi években állított emléktáblákat és hős alanyaikat.

 

Bácsalmás, 2019. okt. 5., vitéz nemes barankai Barankay József százados

Mint rohamtüzérosztály parancsnok kimentett egy, a senkiföldjén elakadt
igen erős aknavető- és géppisztolytűz alatt tartott, értékes rohamlöveget.
1944. július 13-án bombatalálat következében hősi halált halt, a mai Ukrajna
területén temették el. Bátor haditettéért posztumusz adományozták részére a
Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Magyar hadisírkutatók célzott kutatásai során megtalálták és azonosították földi maradványait. 2012. november 6-án katonai tiszteletadással temették újra a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában.

Lajoskomárom, 2022. május 29., vitéz Debrődy György százados

A 101. „Puma” vadászrepülő ezred legendás pilótája volt. 26 légigyőzelmet
aratott szovjet és angolszász bombázók és vadászgépek felett. Az „ellenség
előtt tanúsított kimagaslóan vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréséül”
adományozták neki a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. 1984.
február 2-án hunyt el a New York állambeli Cortland városában. Később földi
maradványait átszállították Barcelonába, a Montjuïc temetőbe.

Sopron, 2022. augusztus 14., vitéz nemes Molnár László főhadnagy

Repülőtisztként 25 igazolt légigyőzelmet aratott angolszász és szovjet
gépek felett. 1944. augusztus 7-én utolsó, végzetes bevetésén gépét lelőtték
és a Káld (Vas vármegye) község közelében lévő Farkas-erdőben zuhant le,
holttestét csak napokkal később találták meg. A sopronbánfalvi hősi
temetőben alussza örök álmát. Posztumusz kapta meg a Magyar Tiszti Arany
Vitézségi Érmet.

Pápateszér, 2023. december 2., Marjay Tamás huszárhadnagy   

Születésének 100. évfordulójára emlékeztek az emléktábla avatással.
1945 januárjában, a Vértesben tanúsított helytállásáért érdemelte ki a
Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Elviselhetetlen szenvedései egy
combcsont-sebesüléssel kezdődtek, amely miatt mozgásképtelenné vált. A saját
és az ellenséges arcvonal közé szorult, hóban és fagyban.

Napok múlva találtak csak rá, lábszárait és ujjperceit a súlyos fagysérülések miatt
amputálni kellett. Életét rokkanttá nyilvánítva élte, de nem csüggedt;
festett, faragott és varrt, kertészként és kazánfűtőként dolgozott.

1984. március 12-én hunyt el Budapesten. Sírhelye a pápateszéri köztemetőben található, a nemzeti sírkert része, örökös védettséget élvez.

 



A fáradhatatlan Huszár András megy tovább a Hadak útján: szülővárosában Nagykanizsán, hadtörténeti előadás-sorozatot is indított, hogy emléket állítson a történelmi korok magyar hőseinek, várva a város polgárait, különös tekintettel a fiatal generációra. E megalapozott és figyelmet érdemlő kezdeményezésnek köszönhetően támogatók serege gyűlt köréje, akik értékes előadásokkal gazdagítják a programot a helyszínt felajánló Halis István Városi Könyvtárban.

 

E programsorozat közül emeljünk ki egy szintén Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet kiérdemlő pilótáról szóló ismertetést, amelyet fia osztott meg a hallgatósággal, 2022. április 6-án. Vitéz Szentgyörgyi Dezső hadnagyról van szó, a második világháború legeredményesebb magyar vadászpilótájáról, akinek a 34 igazolt légigyőzelem mellett még az a hírnév is jutott, hogy őt nem fogja golyó.

Életét végig a repülés töltötte ki, miután a háború végén angol fogságba esett, majd hamis vádakat koholva itthon börtönbe csukták. 1956-ban történő szabadulása után a MALÉV főpilótája lett, s még halála is a repüléshez kötődött. Utolsó úján – nyugdíjba készült – 1971-ben, Koppenhágában gépe katasztrófát szenvedett. Örök nyughelye a Farkasréti temetőben található.

 

A háborúból vesztesként kerültünk ki, ám hősök álltak a vártán az utolsó pillanatig, s egy részük életben maradt, hazatért. Az itthoni megbélyegzésre, esetleg a felelősségre vonásra, amely a nép ellenségének állította be őket, mit mondhattak volna? Elhunyt társaik helyett is csak azt, amit a spártai Leonidász sírfeliratával üzent meg népének: „…megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

 

Fülöp Zsuzsanna        

 

Gyermekrajz pályázati felhívás

 

 

 

 

 

Kaiser László versei

 

Induló a Két Korsóban

 

                   Dukay Nagy Ádám emlékének

 

Csapataink harcban állnak:

alkohollal harcolunk,

próbálkozunk, nem kell nekünk

szesszel teli poharunk!

S látunk csata-halottakat

gyötört létben kék ég alatt.

 

Csapataink harcban állnak:

testünk, pszichénk küzdelem,

gátat szabni a gigának,

több szürcsölés ne legyen.

Absztinensen váljunk szentté,

Bacchusunktól kegyvesztetté!

 

Csapataink harcban állnak,

vannak célok, eszközök,

hadüzenet maligánnak?

magyar ember felröhög,

küzdünk azért a jelenben:

élhetnénk mi mívesebben!

 

Csapataink harcban állnak,

nagy a harctér: Waterloo,

minden percben dönteni kell,

nem mondjuk, hogy marha jó,

sorsunk ez lett végleg immár:

gyónjál, mikor, mennyit ittál!

 

Csapataink harcban állnak:

tusakodás, megadás,

kér és diktál agy és torok:

vedelés vagy szomjazás,

válaszutak egyre-másra,

kinek mi lett szabadsága!

 

 

 

ŐRANGYAL

 

Ha te nem lennél, én sem lennék:

őrangyal nélkül hogy lehetnék?

hogy bírtam volna megmaradni,

s annak egyszer életet adni,

aki már születésem óta

(hisz ez az őrangyalok sorsa)

velem volt úgy, hogy még nem is volt,

(úgysem érti sem élő, sem holt)

én sem értem, de érzem: így van,

hiszen hittem és persze bíztam,

egyszer eljön, aki velem van:

magamat látom őrangyalban,

s hogy itt van ő, már nem csodálom,

sorsomban való lett az álom,

őrangyalom, mi kell, mi kell még?

 

Köszönöm tőled Valaki kegyelmét!

 

 

 

 

VÉGSŐ HAZA

 

      „Nincs más haza, csak az anyanyelv”

                                        (Márai Sándor)

 

Végső haza a testmeleg,

beszélgető ujjak, kezek,

nézések: furcsák, fényesek,

szemedtől szívem megremeg.

 

És miénk a néma nyugalom,

időtlen minden, s nem hagyom:

bárki rombol otthont, hazát,

nem lehet neki irgalom.

 

 

 

VELED VÉGLEG HAZATÉRTEM

 

Elfáradtam, vigyél haza,

angyal lesz és karácsonyfa,

úgy kérek, hogy mégis adok,

szavakból lett szép otthonok.

 

Vándoroltam éjben, fényben,

veled végleg hazatértem:

veled várnak, akik vártak,

neked hiszek még csodáknak.

 

 

 

 

VÉGLEG

 

Forrásvíz és titkok titka,

ami volt, az nem jön vissza.

 

Mégis itt van, itt van bennem:

múltak élnek szép bilincsben.

 

Béklyós szavak, láncos képek,

velük lettem szabad végleg.

 

 

 

 

ITT

 

Innen ha el, mindig vissza:

lakhelyekről otthonomba,

fekhelyektől saját ágyba:

félig árva itt az árva.

 

Sok várostól egyetlenhez,

megtérek én mindig Pesthez,

gyerekkorhoz, halottakhoz:

elmúlt nap itt jövőt hordoz.

 

Megtérek, mert itthon vagyok,

emlékeim itt szabadok,

alig rettent, hogy menni kell,

s mindig van itt, ki elvisel.

 

Itt viselem el magamat,

nekem mindenem megmarad,

a változás is itt örök,

s itt szöknek tőlem ördögök.

 

És legkisebb a látszat itt:

bírom a század kínjait,

hogy nem rágtak szét halálok,

s magyarnak lenni nem átok.

 

És itt van ő, már nem kislány,

velem nőtt fel – és nincs hiány;

érte maradok Pesten s itt:

érte látok el Krisztusig.

 

 

Kiegészítő információk