Vallató Géza halála

2009. július 3-án, hetvenedik évében meghalt Vallató Géza, költő.

Budapesten született. 1963 óta Somogy Megyében élt. Kaposvár és Somogyjád után, az elmúlt években a patalomi idősek otthonának a lakója volt. A kivételes érzékenységű ember, és kivételes tehetségű költő, a széles skálán alkotó író kevés elismerésben részesült. A szakmai és társadalmi közömbösség, magánéleti drámák, súlyos betegségek elvették élet- és alkotó kedvét.

Fatal korában atléta volt. Sportélményeit feldolgozó, A csodák kora c. könyvéért Ezüstgerely-díjban részesült, de későbbi kötetei nem hoztak szakmai sikert. 1971-ben jelent meg Kettőspont, 1979-ben Helyzetjelentés c. verseeskötete, 1989-ben Mitől szép című verses mesekönyve. Az Örökség, Kaposi Kiskönyvtár 21. köteteként látott napvilágot Tiborc Pannóniában című, válogatott verseit és más, prózai írásokat tartalmazó könyve. A Kairosz Kiadónál jelentette meg A lovagbecsülettől a partizánbosszúig című, a kommunista rendszer hazugságait, gaztetteit leleplező nagyszerű prózakötetét, amelyről Bencsik András – egyebek mellett – ezt írta: „Vallató Géza most tömör és velős olvasókönyvben, mint vallami szellemi ellenszérum – amely a hazugság kígyómarását hivatott orvosolni –, tárja elénk a közismert vörös hősök igaz történetét, gondosan ügyelve a legapróbb részletekre is, s gondosan jelezve minden esetben a forrásokat.”Utolsó kötetét 2007-ben a Búvópatak Alapítvány adta ki, Párbeszéd az Úrral címmel. Ez a kötet hálaadásokat, kétkedéseket, könyörgéseket és dícséreteket tartalmaz. Vallató Géza megrendítő szépségű istenes versei a végső kérdésekkel foglalkoznak. „Isten szavára a lélek hálaadással felel, de Isten nagyságát csak a kétkedéseken át bizonyosodó hittel közelítheti szüntelen könyörgések közepette, eljutva így a dicsőítések csúcsaira.” Írja Dr. Hegedűs Lóránt a kötet előszavában.

Vallató Gézát elsők között hívtam a Búvópatak munkatársai közé. Több rendezvényünkön résztvett, felolvasott, legutolsó könyvbemutatója után néhány mondatos interjút adott a Kapos TV-nek, amelyben arról beszélt, hogy a biblia továbbra is a legfontosabb könyv lesz az életében. Legutóbbi látogatásomkor Szent Ágoston leveleit és a saját könyvét vittem el neki. Azt reméltem: erőt adok ezzel, de ő már a végre készült, az utolsó lépések esélyét latolgatta, illúziótlanul, mindenről lemondva. 2009 júniusáig rendszeresen küldtük a folyóiratot Patalomba, Vallató Géza költőnek címezve. Amikor a következő szám elküldésénél felragasztjuk a címkéket, fájdalmas érzés lesz, hogy ezt a borítékot már fölösleges elküldeni. Ahova ő távozott, oda nem küldhető gondolataink, érzéseink papírra nyomtatott változata. De hisszük, hogy gondolataink, érzéseink így is eljutnak hozzá.

Séta közben megállt a szíve, az általa – talán – legjobban szeretett helyen, a Balaton partján. Magához ölelte az anyaföld. Magához ölelte az anyaföldet.

Csernák Árpád

Vallató Géza

Igazul

Az egek beszélik Isten dicsőségét és  kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.

                   (Zsoltárok könyve 19. 2.)

Lidércek bűvkörétől szabadultan

botladozva mondom ki a neved Uram

Halálra ítélten

a bűn bélpoklosaként

mondom ki a neved Uram

s porig aláz előtted a szégyen

mert szennyes még számban

de megtisztul

s mérhetetlen boltíveid alatt

visszhangozva igazul a szó Uram

Gerencsér Zsolt: A három költő országa

Hervadóniában ismert történelmi példák alapján, kulturális forradalmat hajtottak végre. A szinte önként, belső készttetésből fakadó szemléletváltásnak köszönhetően még aznap emelkedni kezdtek a mutatók. (A nagymutató például az ötösről rögtön a hetesre ugrott…)

A képző- és a zeneművészet képviselőit átképezték: ki villanyszerelő lett, ki olajfinomító, ki pedig hóhérsegéd. (A hóhérkodás ma ismét divatos szakma. Mióta akadozik az áramellátás, felértékelődött a szakavatott kézműipar...)

Az előadóművészek kiváló kereskedőkké váltak. El- és feladtak mindent, amit (és akit) csak lehetett.

Az alkotóművészek többsége alkotótáborokba vonult. Az írók működését egy csapásra minőségi szintre emelték azzal, hogy a négy szónál bővebb mondatokat népgazdaságilag haszontalanokká minősítették. Később az ékezetek, végül bizonyos magán- és mássalhangzók használata is megszűnt. (Régi jól bevált módszerként a papírhiánnyal, vagy a nyomdafesték szemérmességével elő sem kellett hozakodni.)

A költőket is utolérte a forradalmi lendület dominódőlésű kényszere. Volt köztük, aki azonnal mentegetőzött. Volt, aki most is mással takarózott. Néhányan (menetközben) dugába dőltek, az önpusztítók a szomszédos Nihiliába menekültek.

Végül három költő maradt a pályán. („Hazánkban az irodalom páratlan értékeket képvisel!”) Egy jobb kezes, egy balkezes és egy harmadik. Neki meghagyták mindkét kezét.