Most kell a béke!
Amiért az EU a háború őrületétől meg kell szabaduljon
Szemelvények
Michael von der Schulenburg* beszédéből, melyet az idei húsvéti békemenetek alkalmából tartott Berlinben és Nürnbergben.
………………..
Ma a húsvéti békemeneteknek nagyobb jelentősége van, mint eddig. A világ ugyanis egyre inkább elmerül háborúkban, fegyveres konfliktusokban…..
Az EU különösen érintett ezen fejlemények miatt , hiszen majdnem minden ilyen konfliktus a közvetlen közelében zajlott, vagy zajlik éppen…. (Örményország, Azerbajdzsán, …Libanon, …Líbia, …Irak stb.) Ráadásul a legtöbb ilyen konfliktus vagy a Nyugat katonai beavatkozása folytán jött létre, vagy mélyült el.
Most éppen a Gázában folyó háború jelenti a legújabb történelem legrémesebb gyilkolászását ártatlan emberek kárára. Az egész Közel-Kelet …lángokba borulhat innen kiindulva. Ez igen jelentős hatással lehet az európai biztonságra. Sem az USA, sem Kína nem érzékelheti mindezt, hiszen a közvetlen szomszédságukban hasonló konfliktusok nincsenek.
Ám a legfontosabb háború az európai biztonság tekintetében az ukrajnai. A II. Világháború óta ez a legnagyobb és legveszélyesebb háború, melynek során komolyan felmerül a nukleáris fegyverhasználat lehetősége. Egy háború, mely európai területen zajlik, és amelynél egyre kevésbé számíthatunk az USA vezető szerepére. …Egyre inkább egyedül vagyunk ezzel a háborúval.
Egyedül igazából azonban leginkább a felelős politikusok állnak… Ahelyett, hogy megkísérelnének mindent a veszélyek csökkentésére diplomácia, azaz tárgyalások útján, egy őrületes háborús logikát képviselnek, mely szerint Ukrajna győzelme Oroszország felett békét hoz el – mindezt éppen most, amikor egy katonai győzelem egyre valószínűtlenebb.
Most, amikor Európa számára minden idők egyik legnagyobb veszedelme közeleg, az EU-ért felelősök a józanságnak,. a politikai realizmusnak semmiféle jelét nem mutatják.
Számos reakciójuk politikai felelőtlenség, melyek immár az őrület határait súrolják.
……………
Ugyanis egy őrület az, ha a francia elnök NATO-alakulatokat küldene, elvárva, hogy úgy 60 000 katonát mozgósítsunk Európában. Ezzel közvetlenül váltana ki egy teljes európai háborút.
Őrület az, hogy …a német parlamenti viták inkább hasonlítanak egy hadüzenethez, mint felszólításhoz a tárgyalásokra, béke teremtésére.
Őrület az, hogy mindenki Oroszország legyőzéséről beszél, miközben Ukrajna teljes pusztulását elfogadja.
Őrület, hogy zöld politikusok el akarják hitetni velünk, hogy még akkor sem vagyunk veszélyben, ha a NATO Oroszország ellen nukleáris háborút fog vívni.
Őrület az, ha EU külügyminiszterek nem a diplomáciára építenek, hanem háborús lázban égnek, holott a feladatuk éppen az lenne, hogy megakadályozzanak fegyveres konfliktusokat, vagy ott oltsák a tüzet, ahol csak lehet.
…………………….
Őrület, hogy lassan ez a háború a 3. évébe fordul, holott teljesen világos, hogy Ukrajna nem fog győzni. Csak és kizárólag rengeteg ember élet az ára, ráadásul Ukrajna teljes összeomlásához fog vezetni.
………………………….
Világszerte eluralkodott az az őrületes nézet, mely szerint konfliktusokat csak katonai erőszak alkalmazásával lehet megoldani, nem pedig diplomáciával.
Őrületes, hogy a biztonságunkat egyre kiterjedtebb fegyverkezéssel
szeretnénk elérni …
Őrület azt gondolni, hogy a demokráciát és a jogállamiságot egyre több fegyverrel fogjuk megvédeni.
Az is egy őrület, hogy mindig erősebb és komplexebb fegyverrendszerek fejlesztését segítjük elő, melyek néhány perc alatt teszik lehetővé a földi élet teljes megsemmisítését.
Őrület, hogy ezekben az időkben a fegyverkezést ellenőrző nemzetközi szerződéseket, melyek a hidegháború idején a világ biztonságát szolgálták, úgy, ahogy van, felmondtuk.
Őrület, hogy az egyre mohóbb fegyvergyártó ipart mindennemű erkölcsi, illetve emberi vonatkozásától, kötelmeitől megszabadítottuk, ráadásul még EU pénzekkel támogatjuk.
…………………..
Ezek után pedig helyet adunk egy végzetes fejlődésnek, mely a megoldásokat a mesterséges intelligenciára bízza.
Azaz a háború és béke közötti választást, a Föld és az emberiség túlélését mesterséges intelligencia fogja szabályozni.
………………..
Mit tehetünk egy ilyen őrületes helyzetben?
Elengedhetetlenül és azonnal szükségünk van a gyökeres változásokra, magunk, és kormányaink tekintetében. A béke európai politikája kell előtérbe kerüljön háborús őrület helyett.
Sajnos manapság nincs lehetőségünk olyan hatalmas békedemonstrációkat szervezni, mint például az iraki háború elején tehettük. Pedig ma az európai, illetve az egész világ biztonsága sokszorosan veszélyeztetettebb, mint 2003 táján volt.
Mégis van remény. Lassan mutatkozik egy bizonyos változás a véleményekben. A háborús uszítás média munkája ellenére Európa szerte egyre többen vannak, akik a háború folytatását és a további fegyverszállításokat ellenzik, a tárgyalások felvételét kívánják.
El kell érnünk, hogy ez a fordulat a béke irányába politikai erővé váljék. Ehhez pedig fel kell szólítsuk az európaiakat, hogy a közelgő választásokon a békére szavazzanak.
Michael von der Schulenburg 1948-ban született német nemesi családban. Tanulmányai után hivatásos diplomata lett, hosszú éveken át az Egyesült Nemzetek és az OSZE szolgálatában állt, különböző békemissziók ügyében számos országban tevékenykedett. Többek között hosszabb ideig Sierra Leoneban.
Az utóbbi években publicisztikával foglalkozik, a közelgő EU választásokra pedig a Sarah Wagenknecht által alapított szövetség (BSW) keretei között indul, de ennek a pártnak nem tagja.
Forrás: Die Weltwoche 2024. április 2. (Zollikon, Svájc)
Wikipedia
Németből fordította: Szutrély Péter
Viczián Miklós: Ki ölte meg Jézust?
Mind a világi vélekedések, mind a különböző teológiai tanítások többféleképen magyarázzák, értelmezik Jézus Krisztus kereszthalálát, és annak okozójaként, végrehajtójaként vagy önmagunkat, vagy másokat – népeket, hatalmi csoportokat – állítanak a vádlottak padjára. Így, húsvét előtt tekintsük át ezeket a nézeteket, és próbáljuk meg mögöttük, felettük megkeresni a Szentírás alapján a valóságos okot!
Tehát ki, kik okozták Jézus Krisztus halálát?
Pilátus és a római katonák?
Jézus Krisztus kínzásával, keresztre feszítésével kapcsolatos kegyetlenkedéseket a római katonák hajtották végre. Erről tanúskodnak az evangéliumok. Péter apostol is azt mondta a pünkösdi beszédében, hogy az ítéletet a jeruzsálemi tömeg és annak vallási vezetői hozták, de a kínzás, keresztre feszítés a pogány, istentagadó római katonák műve volt.
ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.
Pilátus adta ki a kivégzési parancsot, és a római katonák hajtották végre. Ők Jézus Krisztus gyilkosai. Pilátus gőgösen meg is jegyzi Jézus kihallgatásán (Jn 19,10), hogy
„Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?”
A zsidók?
A középkori keresztyénség – legalább is a politikai hatalommal erősen összeszövődött klérus – áthárította a felelősséget a zsidókra, mondván, a zsidó egyházi vezetők határozták el Jézus kivégzését, és ebben a szándékukban maguk mögött tudhatták a zsidó tömegeket, hisz kollektíven kiáltották Pilátus felmentő ajánlatára a „feszítsd meg”-et.
A római katonák parancsra cselekedtek, őket nem terheli felelősség, Pilátus pedig nyilvánosan is deklarálta, hogy nincs köze a gyilkossághoz avval, hogy mosta kezeit, és kikiáltotta Jézus ártatlanságát a nép előtt.
Az utókor, vagyis mi, még akkor nem is éltünk, tehát közünk sem lehet Jézus Krisztus keresztre feszítéséhez.
A gyilkosságot a korabeli zsidók követték el, s az utódaik sem vállalták a felelősséget a gyilkosságért, tehát kollektív felelősség terheli a zsidó népet.
Az egész nép így kiáltott: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!” (Mt. 27,25)
Ez az ideológiai háttér számos zsidóüldözésnek teremtett alapot az évszázadok folyamán, köztük például a XV. század végi nagy spanyol vallási türelmetlenségnek is, melynek nyomán tömegesen kényszerültek zsidó családok elhagyni Spanyolországot. A zsidóságot, mint krisztusgyilkos népet valló nézet mai napig jelen van a világban.
Én, mi?
Református énekeskönyvünk egyik gyakran énekelt húsvéti dicséretében, a 340., „Te drága Jézus, mi történt tevéled” kezdetű éneknek a 3. versében ezt énekeljük:
Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam, Fejedre hoztam.
Ez a vers egy általánosan elfogadott keresztyén nézetet fejez ki. Ennek értelmében én vagyok, (mi vagyunk) felelős(ek) Jézus Krisztus haláláért. Minden vétkünkkel növeljük szenvedését, minden vétkünk egy-egy újabb ostorcsapás Jézus megkínzásának szörnyű eseményében, vagy más képpel élve, egy-egy újabb kalapácsütés azokon a szegeken, amelyekkel keresztre szegezzük Jézust.
Így bűnbánatunk lényege az, hogy belátjuk szörnyű elvetemültségünket, és azért igyekszünk megtartani a törvényt, és többé nem vétkezni, hogy ne növeljük Jézus Krisztus szenvedését.
Az érvelés helyességének alátámasztására Péter apostol vádoló szavait idézzük az első pünkösdi prédikációból (ApCsel 2,23):
ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.
Tehát mai szóhasználattal élve: bűnszövetkezetben elkövetett, brutális gyilkosság történt, amiben mi is bűnrészesek vagyunk, és jelen, valamint jövőbeli elvetemültségünk visszamenőleges hatállyal növeli az áldozat szenvedését, hiszen bűneink büntetését szenvedte el, s minél több a bűn, annál nagyobb a szenvedés.
Az érvek hiányosságai
Mindhárom felsorolt álláspont – a jelentősen különböző megközelítés ellenére is – egy közös gyökérből ered, mégpedig a Szentháromság Istenhez való téves viszonyból. Mindhárom esetben ugyanis az emberről – a teremtményről – azt állítjuk, hogy hatalma van Isten felett. Az első két esetben magunkat mentegetve másokat vádolunk, a harmadik esetben ezt a gőgöt önostorozó szerénység mögé rejtjük ugyan, de akár így, akár úgy Isten fölé helyezzük magunkat: Ők vagy mi megöltük Jézus Krisztust.
Ehhez képest az alapvető tévedéshez képest másodrendű problémák is jelentkeznek:
Ha vétkeinkkel vertük keresztre, vagyis mi öltük meg Jézust, akkor Isten igazsága miért a gyilkosokat menti fel?
Hogy ölhettük meg mi, ha még nem is éltünk és ott sem voltuk? Hiszen Jézus Krisztus halála történelmi esemény volt egy adott helyen, egy adott időpontban.
A Szentírás egész gondolatmenete szerint mindenki a saját vétkei miatt kárhozik el (Ez 18. rész).
„Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik fia bűne miatt. Az igaz azt kapja, amit igazságáért érdemel, a bűnös pedig azt kapja, amit bűnéért érdemel.” (Ez 18,20)
Nincs ilyen értelemben kollektív bűnösség, vagy Krisztus-gyilkos nemzet. A kollektív bűnösség csak abban az értelemben egyetemes törvény, hogy mindannyian (akár zsidók, akár pogányok) Isten országán kívül születtünk, s ha Isten meg nem könyörül rajtunk, ott is maradunk. Nem konkrét vétkeink, hanem elveszett állapotunk miatt vagyunk ítélet alatt.
Az ítéletet hozó zsidók, és az azt végrehajtó rómaiak közt nincs értelme különbséget tenni, hisz Jézus Krisztus már azt is ítéletre méltónak nevezi a hegyi beszédben, aki haragszik atyjafiára, hát még aki ártatlan vért ont, vagy erre indít másokat.
Jézus önkéntes, helyettes áldozata
Ha Pilátus gőgös kérdésénél nem állunk meg, hanem odafigyelünk Jézus válaszára (Jn 19,11):
„Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked”,
akkor nyilvánvaló, hogy Pilátus is csak egy tehetetlen figura, akinek önmagától semmi hatalma nincs a Fiú Isten felett.
Péter pünkösdi beszédéből is nyilvánvaló, hogy itt nem az irigység és a gyilkos indulat győzedelmeskedett, hanem az isteni terv valósult meg (ApCsel 2,28):
„Azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.”
Még nagyobb nyomatékkal mutatja meg a valóságos erőviszonyokat a Jó Pásztor példázat végén Jézus Krisztusnak a saját küldetéséről tett vallomása (Jn 10,15 és 18):
„… én életemet adom a juhokért.”
„Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”
Isten Fia nem legyőzöttként esett áldozatul az emberi gonoszságnak, hanem önkéntes áldozatával, saját isteni döntéséből helyettünk elszenvedte a nekünk járó büntetést. Előre elszenvedte, és előre engesztelést szerzett. Más szóval, megelőlegezte a kegyelmet a jövőben elkövetett vétkeinkért is.
Az első jeruzsálemi gyülekezet még helyesen látta az erőviszonyokat, és helyes következtetést vont le, amikor Péternek és Jánosnak a nagytanács előtti kihallgatása után így imádkozott (ApCsel 4,27–28):
Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.
Ki ölte meg tehát Jézust?
Valóban igaz, hogy a mi bűneink miatt kellett meghalni.
Valóban igaz, hogy a nagytanács hozta a halálos ítéletet.
Valóban igaz, hogy a jeruzsálemi nép kiáltott rá feszítsd meg-et.
Valóban igaz, hogy Pilátus utasította a római katonákat az ítélet végrehajtására.
De Isten akarata volt az, amely eleve elrendelte a helyettes áldozatot, hogy se az isteni igazságosság, se pedig az isteni mentő szeretet ne csorbuljon, és Jézus Krisztus volt az, aki önként letette életét. Volt hatalma letenni, és volt hatalma felvenni.
Így Istent megölni nem áll módunkban, de kegyelméből élni – igen.
Hölderlintől, Hölderlinről
Friedrich Hölderlin
Entwürfe, Grössere Fragmente
und Skizzen 1793-1806
An Diotima
…
Fliegen die Zweige des Hains
Wie die Locken im Tanz; und wie auf tönender Leier
Ein erfreulicher Geist,
Spielt mit Regen und Sonnenschein auf der Erde der Himmel;
Wie in liebendem Streit
Über dem Saitenspiel ein tausendfältig Gewimmel
Flüchtiger Töne sich regt,
Wandelt Schatten und Licht in süssmelodischem Wechsel
Über die Berge dahin.
Leise berührte der Himmel zuvor mit der silbernen Tropfen
Seinen Bruder, den Strom,
Nah ist er nun, nun schüttet er ganz die köstliche Fülle
Die er am Herzen trug,
Über den Hain und den Strom, und …
…
Und das Grünen des Hains, und des Himmels Bild in dem Strom
Dämmert und schwindet vor uns
Und des einsamen Berges Haupt mit den Hütten und Felsen
Die er im Schosse verbirgt,
Und die Hügel, die um ihn her, wie Lämmer, gelagert
Und in blühend Gesträuch
Wie in zarte Wolle gehüllt, sich nähren von klaren
Kühlenden Quellen des Bergs,
Und das dampfende Tal mit seinen Saaten und Blumen,
Und der Garten vor uns,
Nah und Fernes entweicht, verliert sich in froher Vervirrung
Und die Sonne verlischt.
Aber vorübergerauscht sind nun die Fluten des Himmels
Und geläutert, verjüngt
Geht mit den seligen Kindern hervor die Erd aus dem Bade.
Froher lebendiger
Glänzt im Haine das Grün, und goldner funkeln die Blumen
…
Weiss, wie die Herde, die in den Strom der Schäfer geworfen
….
Friedrich Hölderlin: DIOTÍMÁHOZ*
…
Röppennek a ligetben az ágak
Mint fürtök a táncban; míg hangzatos lanton
Egy örömittas szellem
Az Ég, esőt s napfényt játszik a Földön;
Mint szerelmes civódásban
A megzendült húr futó hangjai fölött
Ezerrétű kavargás ha élled,
Egymást cseréli árnyék és fény egy édes dallamos
váltakozásban
A hegyek fölé s tova.
Nem is rég halkan érintette az Ég ezüstös cseppek
hullattán
Testvérpárját, az árt.
Most van közel, most zúdítja rá áldásos nagy
terhét,
A szívén hordozottat,
A ligetre, árra, és…
És a liget zöldje, és az Ég tükörképe az árban
Homályba vész el és tűnik előlünk,
Miként a magányos hegytető, kunyhókat és sziklákat
Bújtatva ölén,
Úgy körüle a dombok, mint bárányok,
Virágzó bozótosba
Finom gyapjúba takartan, mialatt életet isznak
Tiszta hűsítő forrásaiból a hegynek,
És a párás völgy a vetéseivel és virágaival,
És előttünk a kert,
Közel és távolnak szüntén, veszejti magát
boldog zűr-zavarba
És kioltva a Nap.
De ahogy oda suhogó özöne az Égnek
Kivilágosodva, megfiatalodva
Boldog gyermekrajjal kilép fürdőjéből a Föld.
Vidámabban élőbben
Csillog a ligetben a zöld, és még aranylóbban
ragyognak a virágok
…
Fehéren, mint a nyáj, melyet az árba tuszakolt a pásztor…
Friedrich Hölderlin: SÄMTLICHE GEDICHTE UND HYPERION, Insel Verlag, 1999
Német eredetiből Bérczy József és Elisabeth Bérczy Bernström által.
*Jegyzet: Az itt közölt strófák a költő ”Tervek, nagyobb töredékek, vázlatok” alcímet viselő, az 1793-1806-as évekből begyüjtött anyagából véve.
A strófák ”An Diotíma”, hát Diotímához címezve, míg reánk ma úgy hat, hogy inkább neki, ( Susette-) Diotímának írva, festve, ha tetszik: ajánlva e kép a nyári tájról, az eső közeledtén, a zuhogásban, majd a derűben utána; DIOTÍMÁNAK! A címhez Susette nevét is adni nincs bátorságunk. bj, EBB
