Vaclav Smil: Nagy átmenetek
Hogyan született meg a mai világunk, és mit tegyünk, ha sokáig meg akarjuk őrizni?
Figyelemre méltóan találékony faj vagyunk. Újra és újra megbirkózunk azzal a tengernyi kihívással, amit a korszakalkotó nagy változások támasztanak. Vajon így van ez napjaink kihívásaival is? Vagy ez már meghaladja képességeinket? Mit mond erről Vaclav Smil, akit a Foreign Policy a világ 100 legnagyobb globális gondolkodójaközé választott és Bill Gates is nagy rajongója a könyveinek?
Elgondolkodott már azon, hogy mitől működik a modern világ, s mindazon vívmányai, amelynek haszonélvezői vagyunk? Vaclav Smil sztárközgazdász, a storytelling nagymesterének könyve pontosan ezt feszegeti. Egyrészt arra keresi a választ, hogyan küzdött meg az emberiség azokkal a társadalmi, demográfiai és gazdasági változásokkal (ahogy ő fogalmaz, a nagy átmenetekkel), amelyek mentén a ma világa létrejött. Másrészt azt kutatja, hogy a modern kor vívmányai hogyan határozzák meg mindennapjainkat és jövőnket. Smil a nagy kérdésekre nagy válaszokat ad, nem jól csengő, megtévesztően egyszerű magyarázatot. Összefűzi a tudományágak eddig elért eredményeit, hozzáteszi saját kutatásait, és ezek együttese révén ad képet arról, miként működik a modern világ és melyek napjaink legnagyobb kihívásai. Ez a könyv kötelező olvasmány azoknak is, akik mérvadó véleményt akarnak olvasni arról, miként biztosítható mindenki számára a harmonikus, fenntartható jövő.
Smil úgy látja, hogy mai világunk négy alapvető átmenet – a népesség, a mezőgazdaság, az energia, a gazdaságok – kölcsönhatása nyomán alakult ki, és ezek formálják az ötödik nagy átalakulás, környezetünk jövőjét. Alapos és lelkiismeretes tudós révén megvizsgálja az eredetüket, nyomon követi a fejlődésüket, a haladásukat és a terjedésüket, bemutatja a pályáikat, a kölcsönhatásaikat és a következményeiket. Mindezt lebilincselő történeteken keresztül, ugyanakkor számszerűsítve és megcáfolhatatlan adatokkal alátámasztva elképzeléseit. És mivel számos változót, folyamatot és eredményt vizsgál, ezért egyszerre képes megvilágítani azt, hogy milyen messzire jutott el eddig az emberiség, és azt is, hogy milyen sok tennivalónk van még. Ráébreszt bennünket például arra, miként befolyásolja a népességszám mai átalakulása az emberiség élelmezését. Azt gondolnánk, hogy fejlett társadalmainkban, ott, ahol csökken a termékenységi arányszám és nő a gyermektelen párok aránya, alacsonyabb lesz az élelmiszer-fogyasztás, csökken az energiafelhasználás a mezőgazdasági termelésben, és enyhülnek a mezőgazdasági terhek. Csakhogy ennek pont az ellenkezőjetörténik! S hogy miért? Mert az átmenetek egymásra gyakorolt hatásai jóval kiszámíthatatlanabbak és bonyolultabbak annál, hogysem egyszerű modellekkel leképezhetők legyenek.
Tény, hogy azok a társadalmak, amelyek már átestek a nagy átmeneteken, a gyökeresen eltérő népességdinamika, az élelmiszerfeleslegek (és a pazarlás), a bőséges energiafelhasználás és a bővülő gazdasági lehetőségek korszakába lépnek. A világ más részein ugyanakkor százmilliók kénytelenek nélkülözni a modern civilizáció előnyeit. Egyet kell értenünk Smillel abban, hogy a jólét globális kiterjesztése ezért alapvető erkölcsi kötelességünk. Példátlan kihívást jelent azonban, hogy ezzel egyidejűleg a globális civilizáció energetikai alapját is megváltoztassuk, és áttérjünk a fosszilis energiaforrásokról (a szénről, kőolajról) a megújuló (zöld) energiaforrásokra. Némi bizakodásra ad okot, hogy történelmünk során többször is képesek voltunk a növekedést hajszoló fejlődési modell számos negatív aspektusát elviselhető szinten tartani. (Ilyen volt például az ipari forradalom időszaka.)
Mai gazdaságaink működtetésére azonban mindezidáig nem sikerült olyan módot találnunk, amely képes lenne garantálni egyetlen létező bioszféránk, Földünk hosszú távú megőrzését. A legjelentősebb kihívásunk ma kétséget kizáróan a globális felmelegedés és legaggasztóbb következményeinek mérséklése. Lehetséges lenne, hogy ez a kihívás már meghaladja a képességeinket?
Vaclav Smil könyve cseppet sem elvont okoskodás, hanem empirikusan alátámasztott, részletgazdag és olvasmányos „történet”, amely a civilizációnk múltjának megértése által talán annak jövőjét is segít jobban megérteni. Hiánypótló mindazok számára, akik felelősséget éreznek az emberiség sorsáért, és kíváncsiak arra, mi a kulcs a jövő kihívásainak lehetséges megoldásaihoz.
Vaclav Smil cseh származású kanadai közgazdász, a Manitobai Egyetem professor emeritusa, a Kanadai Királyi Társaság és az Order of Canada tagja, több mint 40 könyv és 500 tanulmány szerzője.
A Nagy átmenetekcímű kötet, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban, valamint webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon.
A kiadó kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook-oldalán (www.facebook.com/PallasAtheneKiado) és podcastcsatornáján (elérhető a Spotify- és az iTunes-platformokon) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.
Lukáts János verse
A kerek-sziget és a tenger
versfüzér
Kerek-sziget – bűvölt már álmaimban,
de a hajnal ma is csak rám köszön.
Az égen méla, aranyló felhőköd van,
a tenger, ó, a tenger mozdulatlan,
a víz, az álomhordó vízözön.
A világ sziget, a világ a tenger,
egymást harapva - kézen fogva járnak,
szemünk repít, és mélybe hull az ember,
ők incselkednek: a fények és az árnyak.
Nincs széle-vége tányérból kínál
a sósra édeset a tenger Adriája,
szerény sziget, hars orom kandikál,
vendég vagyok, vagy idegen? Ki bánja?
x x x
A szikla engem néz egész nap,
szemet huny, felém hajítja sugarát.
Évmillió vagy csak egy röpke évad?
Tömör, titkos testébe, vajh, ki lát?
Parti sziklám az Idővel fog kezet,
egymásnak, vajon, mit is mondanak?
Kontár embermű az emlékezet,
egy évszázad – s belőle por marad!
Barátom legyél, megérint az ujjam,
sugározz rám, én friss vízzel locsollak,
a néma csendnél több lakik a szóban,
emlék a tegnap, a ma, de lesz-e – mondjad – holnap?
x x x
Ugye, a város települt tehozzád,
tenger testvérem, mert ő is szeret,
sírást, kacajt és hars énekszót hoz rád,
s átélt veled már egy évezredet.
Őrizd a múltat, nincs érték egyéb,
a tenger és a város múltidéző,
mormold dalát és dúdold énekét,
sosincs korán, és soha nem lesz késő!
A templomból harangszó zeng elő,
ott egy angyal fúj ezüst harsonát,
a várfalon páncélos őriző,
Megállj! és Harcra fel! – neked kiált.
x x x
A hajnal ma is halkan beosont
s teríti rám a fény ezer színét:
szürkés-fehér, a zöldek árnya s ott,
a távolban az éjt idéző kék.
Választ a szem s a messze szálló vágyak,
a vízben megsejt gömbölyű követ,
a felhő szétterít eső szaggatta vásznat
s a szembe-part a holnaphoz vezet.
Vegyél hátadra, tenger, jó barátom,
vigyél, amerre hajlik ez a föld,
vagy hagyd meg ezt az álomlátomásom,
mely változatlan s száz új testet ölt.
x x x
Tenger fölött s a föld alatt kövek,
régebbiek, mint bármiféle élő.
Itt szikla nő, s cseppekben földereng
a titkot őrző és az ős mesélő.
Templom kőtornyán Szikla-Isten él,
Idő ura, s hozzá zarándokol,
ki markában igazgyönggyel mesél…
Ha tetszik: menny, ha kívánod: pokol.
Barlang, te szörnyű jóbarát maradsz,
kalóz kincsét is híven őrized,
rejtőzködőnek menedéket adsz…
Meglásd! - hallgatva szólok még veled!
x x x
Hajó repített, könnyű vízi vendég,
ablakán át a mélybe vezetett,
a sziklákon halakra lelhetsz mindég,
egy röpke perc –, s kavicsot lát szemed.
A napsugár s a vízárnyék között
öröm lebegni – s szorító félelem.
A víz az úr, s most nyújt hullámkezet,
életkalandra hív: Repülj velem!
Szállok, repülj te is! Ma együtt szállunk,
kettőnk kezében kettős az öröm,
sirály után vidám Hahót kiáltunk.
Hahó, tenger, barátom! Köszönöm!
x x x
Sóhajt a nép: Goszpogyi pomiluj!
A sok hívő kéz most mind egybe zár.
Köszönjük ezt az őszt, bár napja múl…
A szépet nem szabad feledni már!
Fecsegő hullám, robbanó színek,
a part, a hegy s a tenger hármasa,
a látványtól megdobbanó szívet
tenyérbe gyűjtjük, úgy visszük haza.
Együtt voltunk és együtt maradunk,
Te, én s a tenger – kedves harmadik.
S a tág világ – és fogyjon bár napunk,
szívünkben emlék és öröm lakik.
Horvátország, Krk-sziget, Njivitza
2023. szeptember 4-10.
Szente B. Levente laudációja
Szente B. Levente verseivel és meseregényeivel gazdagítja a magyar irodalmat, néprajzi gyűjtőmunkát folytat lakóhelye környékén, újságíróként pedig a magyar olvasókat szolgálja. Mivel egy új írásmű létrejötte teremtés, ezért hát az alkotás érték, másrészt a néprajzi gyűjtés és az újságírás is az értékeket keresi, mutatja fel, ismerteti.
A Székelykeresztúron élő költő, szerkesztő, néprajzi gyűjtő, újságíró 1994 óta folyamatosan közöl a sajtóban. Első írása az egykori Romániai Magyar Szóban jelent meg, majd a környékbeli lapokban: az Udvarhelyi Híradóban, Udvarhelyszékben, Népújságban, Hargita Népében. Verseit erdélyi és anyaországi lapok közölték, például a Székelyföld, Helikon, Korunk, Erdélyi Toll, Agria, Ezredvég, Tempevölgy, Helyőrség, Tiszatáj, Művelődés, Búvópatak, Partium, Magyar Múzsa, gyermekverseit az erdélyi Napsugárból és Szivárványból ismerhetik a kisebb olvasók.
Jelen van több internetes portálon is. Szerkesztő-riportere volt a keresztúri kábeltelevíziónak, főszerkesztője a keresztúri Kisváros lapnak meg a Garabontziás folyóiratnak. Tagja a Romániai Magyar Írók Ligájának. Egyik alapító tagja a Felolvasó nevű irodalmi rendezvénysorozatnak, valamint a Kányádi Sándor Irodalmi Körnek.
Lengyel, szerb és kínai, hindi, bolgár, angol nyelvekre fordították le verseit, így a magyar olvasók mellett mások is megismerhették azokat. Ezt kiemelni azért is fontos, mert a magyar szerzőket általában kevéssé ismerik a nagyvilágban.
Összesen tizenkét önálló kötete jelent meg eddig, többsége vers. Kiadták Keresztúr környéki népmesegyűjtését Az ezüsthajú tündérleány címmel, illetve néprajzi és helyismereti jellegű gyűjtéséből két anekdotakötetet és több tanulmányt közölt. Az utóbbi években két meseregényt írt kisebb gyermekeknek. Második, a Tündérkert című újabb kiadásban is megjelent ebben az évben.
Az irodalom és a néprajz, történelem, helyismeret iránti érdeklődése közös tőről fakad. Talán egyik példaképe, az író, szociográfus, történész Bözödi György hatása is megmutatkozott ebben. Értékválsággal jellemzett korunkban Szente B. Levente segít eligazodni embertársainak, egyrészt keresi és felmutatja, amit értékesnek tart, akár olyant is, ami korábbi korokból, időszakokból maradt ránk.
Ide tartozik a földműves, gazdálkodó társadalom eltűnőfélben levő tárgyi hagyatéka, de a mondák, regék, mesék varázsa is megkopott mostanra. Ezért szorgalmazza és jó példával jár elöl a gyűjtésben, lejegyzésben.
Másrészt pedig a szavakkal való teremtés kiemelt lehetőség a mások figyelmének felkeltésére, embertársaink megszólítására, jó értelemben vett befolyásolására. Költőnek lenni küldetés. A vers túléli az évszázadokat, ám a mában is be kell töltenie feladatát. Esztétikai hatása mellett funkcionalitása, közösségi hatása sem mellékes.
Hogy ez Szente B. Levente esetében is így van, annak egyik oka, hogy költőként hisz a szó mágikus erejében. Egy interjúban ezzel kapcsolatosan így fogalmazott: „Olyan erőkre vágytam, amelyek hatása révén világokat lehet megmozgatni”. Gyarapodó számú verskötetei bizonyítják, hogy ezt komolyan gondolta.
Nem egyhúrú költő, ugyanis témául szolgálnak számára a környezeti hatások, új helyzetek, az egyéni átélések versekké válnak. Az alapvető emberi érzések, a szerelem, barátság, a másokat féltés, az aggodalom és a törődés költői sorokká formálódnak.
Ezek pedig eljutnak a környezetében élő emberekhez meg a magyar olvasókhoz. Így hát törekvése és munkálkodása nem marad visszhangtalanul. Környezete odafigyel rá, méltányolja és elismeri. Múlt évben a Magyar Kultúra Lovagjává avatták és neki ítélték Székelykeresztúr város Pro Cultura díját is.
P. Buzogány Árpád
