Baán Tibor versei

 

LÉGY ÜDVÖZÖLVE

 

Légy üdvözölve Lélek

ki tested szorongó emléke vagy

mert rajtad élnek még

a féregformán nyüzsgő fonalak

 

Még tartanak halványodva

Rémregék és tévhitek

Elemésztenének hogyha

nem lenne kipróbált hited

 

Valami ami dimenziókon át

tanított élni kibírni annyi jajt

hogy megtestesülve így meg úgy

megértsd végre magodat

 

Ezt a percet ami túl van az időn

mintha csöndet lélegző virág

mint báblétből kibújt pillangó

mikor az önmagán túli égbe száll

 

 

FORRÁS

 

Forrást fakasztani kőből

ó próféták madárdalát

Tavaszt mely az Ideák

kertjében egyre nől

mert édesíti a Szentlélek

ajkáról fakadt Ének

 

Áramlás zúg köröskörül

hogy védje a Kertet

e szavakon túli Bibliát

amelyben a feltámadás

eltörli – csönd – a halált

 

És íme ők a kőkor előtti

méhek pezsegve donganak

s összeér minden virradat

mert az elmúlás mögött a Szép

a Szép az Igaz s a Jó megmarad

 

 

PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ, AVAGY ÍROTT MALASZT

 

 

Az csak pusztába kiáltott szó– mondjuk, ha a valamely beszédnek nincs foganatja, és azt a képet társítjuk hozzá, hogy valaki egyedül áll a pusztaságban, és fennhangon szónokol. Ugyan, ki figyel oda? Meg sem hallják!

Talán ma már sokan nem is tudják, hogy bizony, ennek a pusztába kiáltott szónak igenis, volt nagy visszhangja. Ugyanis a mondás egy bibliai történetre utal. Jézus nyilvánosság elé lépését megelőzően Keresztelő János hívta megtérésre a korabeli zsidó népet. Ő volt Jézus „útkészítője”. Az útkészítő fogalmáért még hat évszázadot vissza kell mennünk, abba a korba, amikor Ézsaiás próféta élt. Ő hirdette meg, hogy el fog jönni a Messiás, akinek az eljövetelét egy hírhozó fogja megelőzni: Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.”

Ma is, ha egy államfő, egy védett személy érkezik egy városba, útkészítők járnak előtte. Biztonságossá teszik az útvonalát. Ezt a képet őrizte a választott nép, és évszázadokon át várta a megígért Szabadítót. Amikor János azzal a tekintéllyel keresztelt, hogy ő a kiáltó hang a pusztában, akkor mindenki tudta, hogy elérkezett a várva várt idő.

***

Erről még egy másik jelentéktelenséget kifejező mondás is eszembe jut: az csak írott malaszt. Ez is Jézus érkezésére utal. A malaszt szót már legfeljebb csak az idézett mondásban használjuk, de a Halotti Beszéd korában eleink még értették: „Menyi milostben terumteve eleve miv isemucut adamut…” (vagy mai irodalmi nyelven: Mennyi malasztban teremté elsőnek Isten mi ősünket, Ádámot…)… és még az 1626-ban megjelent Káldi-féle római katolikus bibliafordításban is azt olvassuk, amikor az angyal megjelenti Máriának Jézus fogantatását, hogy „bemenvén az angyal hozzája, mondá: Üdvözlégy,  malaszttal teljes, az Úr teveled, áldott vagy te az asszonyok között.” A mai fordítások már „kegyelembe fogadott”-nak fordítják, de a régi magyar nyelv különbséget tett a ’kegy’ és a ’kegyelem’ – a malaszt és a kegyelem – között. Míg az előbbi valami kitüntetett helyzetet, nagy ajándékot, addig az utóbbi elengedett büntetést jelentett.

 ***

Mindkét mondásunk – a pusztába kiáltott szó, és az írott malaszt – eredetileg valami nagy jó hírt jelentett, csak az idők folyamán ment át jelentésváltozáson. Érdekes lenne keresni az okát, hogy miért… de most álljunk meg itt!

 

Miért is mondtam el nektek mindezt? Azért, mert a karácsony Jézus Krisztus születésnapjának ünnepe. Ezt az eseményt jelezte előre Ézsaiás, ennek az útkészítője volt Keresztelő János, és ennek örömhírét jelentette be az angyal Máriának.

 

Békés adventi várakozást, és áldott karácsonyi ünnepet kívánok!

 

Viczián Miklós

 

 

 

Németh István Péter: Csokonai üres csurgói padjára

 

 

 

 

sok-sok előtte-tisztelgő verset és még szobrokat is kapott

s hogy lám őrzi utókor Somogyban e kőből faragott padot

fölötte most a park fái áznak hűvös november eleji

zápor a platán és a fenyő ágait ezüstösen veri

 

az ősfa látta itt Csokonait s koromszín mókus elgurult dió

után ugyanúgy iramlik alóla legyen mire e padot lepi hó

mert úgyis lesz ha újra hersennek rügyek majd lombjuk árnyán

mindétig szerelmesen egy diákfiú s egy diáklány
 
 
 
 
 

Kiegészítő információk