Kaiser László versei
Induló a Két Korsóban
Dukay Nagy Ádám emlékének
Csapataink harcban állnak:
alkohollal harcolunk,
próbálkozunk, nem kell nekünk
szesszel teli poharunk!
S látunk csata-halottakat
gyötört létben kék ég alatt.
Csapataink harcban állnak:
testünk, pszichénk küzdelem,
gátat szabni a gigának,
több szürcsölés ne legyen.
Absztinensen váljunk szentté,
Bacchusunktól kegyvesztetté!
Csapataink harcban állnak,
vannak célok, eszközök,
hadüzenet maligánnak?
magyar ember felröhög,
küzdünk azért a jelenben:
élhetnénk mi mívesebben!
Csapataink harcban állnak,
nagy a harctér: Waterloo,
minden percben dönteni kell,
nem mondjuk, hogy marha jó,
sorsunk ez lett végleg immár:
gyónjál, mikor, mennyit ittál!
Csapataink harcban állnak:
tusakodás, megadás,
kér és diktál agy és torok:
vedelés vagy szomjazás,
válaszutak egyre-másra,
kinek mi lett szabadsága!
ŐRANGYAL
Ha te nem lennél, én sem lennék:
őrangyal nélkül hogy lehetnék?
hogy bírtam volna megmaradni,
s annak egyszer életet adni,
aki már születésem óta
(hisz ez az őrangyalok sorsa)
velem volt úgy, hogy még nem is volt,
(úgysem érti sem élő, sem holt)
én sem értem, de érzem: így van,
hiszen hittem és persze bíztam,
egyszer eljön, aki velem van:
magamat látom őrangyalban,
s hogy itt van ő, már nem csodálom,
sorsomban való lett az álom,
őrangyalom, mi kell, mi kell még?
Köszönöm tőled Valaki kegyelmét!
VÉGSŐ HAZA
„Nincs más haza, csak az anyanyelv”
(Márai Sándor)
Végső haza a testmeleg,
beszélgető ujjak, kezek,
nézések: furcsák, fényesek,
szemedtől szívem megremeg.
És miénk a néma nyugalom,
időtlen minden, s nem hagyom:
bárki rombol otthont, hazát,
nem lehet neki irgalom.
VELED VÉGLEG HAZATÉRTEM
Elfáradtam, vigyél haza,
angyal lesz és karácsonyfa,
úgy kérek, hogy mégis adok,
szavakból lett szép otthonok.
Vándoroltam éjben, fényben,
veled végleg hazatértem:
veled várnak, akik vártak,
neked hiszek még csodáknak.
VÉGLEG
Forrásvíz és titkok titka,
ami volt, az nem jön vissza.
Mégis itt van, itt van bennem:
múltak élnek szép bilincsben.
Béklyós szavak, láncos képek,
velük lettem szabad végleg.
ITT
Innen ha el, mindig vissza:
lakhelyekről otthonomba,
fekhelyektől saját ágyba:
félig árva itt az árva.
Sok várostól egyetlenhez,
megtérek én mindig Pesthez,
gyerekkorhoz, halottakhoz:
elmúlt nap itt jövőt hordoz.
Megtérek, mert itthon vagyok,
emlékeim itt szabadok,
alig rettent, hogy menni kell,
s mindig van itt, ki elvisel.
Itt viselem el magamat,
nekem mindenem megmarad,
a változás is itt örök,
s itt szöknek tőlem ördögök.
És legkisebb a látszat itt:
bírom a század kínjait,
hogy nem rágtak szét halálok,
s magyarnak lenni nem átok.
És itt van ő, már nem kislány,
velem nőtt fel – és nincs hiány;
érte maradok Pesten s itt:
érte látok el Krisztusig.
Baán Tibor versei
LÉGY ÜDVÖZÖLVE
Légy üdvözölve Lélek
ki tested szorongó emléke vagy
mert rajtad élnek még
a féregformán nyüzsgő fonalak
Még tartanak halványodva
Rémregék és tévhitek
Elemésztenének hogyha
nem lenne kipróbált hited
Valami ami dimenziókon át
tanított élni kibírni annyi jajt
hogy megtestesülve így meg úgy
megértsd végre magodat
Ezt a percet ami túl van az időn
mintha csöndet lélegző virág
mint báblétből kibújt pillangó
mikor az önmagán túli égbe száll
FORRÁS
Forrást fakasztani kőből
ó próféták madárdalát
Tavaszt mely az Ideák
kertjében egyre nől
mert édesíti a Szentlélek
ajkáról fakadt Ének
Áramlás zúg köröskörül
hogy védje a Kertet
e szavakon túli Bibliát
amelyben a feltámadás
eltörli – csönd – a halált
És íme ők a kőkor előtti
méhek pezsegve donganak
s összeér minden virradat
mert az elmúlás mögött a Szép
a Szép az Igaz s a Jó megmarad
PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ, AVAGY ÍROTT MALASZT
Az csak pusztába kiáltott szó– mondjuk, ha a valamely beszédnek nincs foganatja, és azt a képet társítjuk hozzá, hogy valaki egyedül áll a pusztaságban, és fennhangon szónokol. Ugyan, ki figyel oda? Meg sem hallják!
Talán ma már sokan nem is tudják, hogy bizony, ennek a pusztába kiáltott szónak igenis, volt nagy visszhangja. Ugyanis a mondás egy bibliai történetre utal. Jézus nyilvánosság elé lépését megelőzően Keresztelő János hívta megtérésre a korabeli zsidó népet. Ő volt Jézus „útkészítője”. Az útkészítő fogalmáért még hat évszázadot vissza kell mennünk, abba a korba, amikor Ézsaiás próféta élt. Ő hirdette meg, hogy el fog jönni a Messiás, akinek az eljövetelét egy hírhozó fogja megelőzni: „Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.”
Ma is, ha egy államfő, egy védett személy érkezik egy városba, útkészítők járnak előtte. Biztonságossá teszik az útvonalát. Ezt a képet őrizte a választott nép, és évszázadokon át várta a megígért Szabadítót. Amikor János azzal a tekintéllyel keresztelt, hogy ő a kiáltó hang a pusztában, akkor mindenki tudta, hogy elérkezett a várva várt idő.
***
Erről még egy másik jelentéktelenséget kifejező mondás is eszembe jut: az csak írott malaszt. Ez is Jézus érkezésére utal. A malaszt szót már legfeljebb csak az idézett mondásban használjuk, de a Halotti Beszéd korában eleink még értették: „Menyi milostben terumteve eleve miv isemucut adamut…” (vagy mai irodalmi nyelven: Mennyi malasztban teremté elsőnek Isten mi ősünket, Ádámot…)… és még az 1626-ban megjelent Káldi-féle római katolikus bibliafordításban is azt olvassuk, amikor az angyal megjelenti Máriának Jézus fogantatását, hogy „bemenvén az angyal hozzája, mondá: Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr teveled, áldott vagy te az asszonyok között.” A mai fordítások már „kegyelembe fogadott”-nak fordítják, de a régi magyar nyelv különbséget tett a ’kegy’ és a ’kegyelem’ – a malaszt és a kegyelem – között. Míg az előbbi valami kitüntetett helyzetet, nagy ajándékot, addig az utóbbi elengedett büntetést jelentett.
***
Mindkét mondásunk – a pusztába kiáltott szó, és az írott malaszt – eredetileg valami nagy jó hírt jelentett, csak az idők folyamán ment át jelentésváltozáson. Érdekes lenne keresni az okát, hogy miért… de most álljunk meg itt!
Miért is mondtam el nektek mindezt? Azért, mert a karácsony Jézus Krisztus születésnapjának ünnepe. Ezt az eseményt jelezte előre Ézsaiás, ennek az útkészítője volt Keresztelő János, és ennek örömhírét jelentette be az angyal Máriának.
Békés adventi várakozást, és áldott karácsonyi ünnepet kívánok!
Viczián Miklós
