Radnai István versei
patkolt egek alatt
jó volt magyarnak lenni
mielőtt elemészt tűzében
büszke daccal örök nyelvében
élni amely a lelket tartja
jó volt magyarnak lenni
az örök fénybe vinni
a rokontalanságot
a barna rögökön megcsodálni
mely mindenkivel rokon mégis
akit befogad s aki befogadja
jó szóval takarja a fagy nádi farkas
sívó homokon szelet kavarnak
e huzatos földön vezet minden ösvény
borostyánt gyémántot selymet
hordtak cseréltek pattintott kőszerszámot
az utak itt metszették egymást és minket
jó volt magyarnak lenni
és egyenlő részekre
osztani a világot
s őrizni mennyei hegykoszorúban
mielőtt a tűz eléget
a mennybe vitetni koronánkat
hallom az angyalok szárnysuhogását
kék ruhában vár az ég királynője
akinek jó magyarnak lenni
fogadni büszke daccal érkezőket
akiknek dereka nem hajlik földi
hatalomnak de odafönt letérdel
dante olvasása közben
ki itt belépsz NE hagyj fel minden reménnyel
a történelem percek alatt
évszázadokat ugrik
boldog idők amikor
teréz anya volt leghíresebb albán
puskás őrnagy nem a rakéták
indító gombját nyomta gólt lőtt
hunor és magor nem gyűlölték
egymást követték a csodaszarvast
átszakadnak a háború gátjai
élvezettől robban a gázvezeték
polgárra népre szakad az emelet
láttam budapestet romokban kétszer
mitológiák és a védelmi ipar
urai láthatatlan karmesterek
kezükből üt és oszt a pálca
a zenekar végzi a piszkos munkát
a piramisokat és a kultúrát
a feje tetejére borítják
