Nemes Nagy Ágnes: Madár
Egy madár ül a vállamon
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.
Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rámakaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja karmait.
Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szíve.
Ha elröpülne egy napon,
mostmár eldőlnék nélküle.
Dsida Jenő: A sötétség verse
Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevű éjszaka már hatkor a kertekre csordul.
Reves fák nyirka folydogál,
s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még?
Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.
Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrű lé mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben?
Így szívódik az éjszaka beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten sötét, keserű italát.
Gérecz Attila: Boldog Özséb himnusz
A Pálos rendnek (Zenéjét szerezte Ottó Ferenc)
Egybeomlott könny és vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél;
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetéknek.
Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
– mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
Átölelje lelkünk!
Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
„Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”
Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
– mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
Átölelje lelkünk!
S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak.
Hívd egybe, ki hív és magyar!
Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!
Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén: magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
– mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
Átölelje lelkünk!
