Sz. Tóth Gyula

2018. március 31.


 

 

Utózenge az Olajfában lakozó kötet nyomán

 

2017. augusztus 9-én ezt jegyeztem fel 12. Tanári noteszkönyvemben: „Csernák Árpádnak mégis sikerült számomra tiszteletpéldányt eljuttatnia a csodálatos könyvből: Olajfában lakozó, Ország László fotóival bensőséges, díszítő összhangban. Lassú, ízlelő lapozás: amikor a kép és a szó egybecsendül, meg a fény és a hang… mondhatjuk: „Templom a természet”, hiszünk, és hittünk is Baudelaire-nek, ezek a Kapcsolatok (Szabó Lőrinc), vagy Tornai Józseffel Megfelelések. Mindegy. Ami átjön a lapokon: szép/művészet igaz hittel, művészetek ölelkezése, természet és ember egysége, harmónia. A fotók árnyalt többszínűsége, mélységei: domborművek, plasztikák, ornamentika, formák, faragás, freskó, szövés. És a megkoronázása az egésznek a záró fénykép: a Drágakő, a nagyapa vállán pihegő Piroska.” És hálásan köszöntem.

A könyv az asztalomon maradt. Jó ránézni, album, felütheted, elmerenghetsz, kikapcsol. Nem egy szuszra való. Lapozgató. Lukáts Jánost is megfogta, tudom, beszéltünk róla. Ő érzékeny a szintézises alkotásokra, életre kelti a szobrokat a parkban, felfedezi a bokrok között megbúvó kisállatokat, együtt látja és érzi, ami a természetben szép. A műdarab engem sem eresztett el. Képfilozófia – verbális filozófia együtt. A képfilozófia magáért „beszél”. De hogyan lesz képi a verbális? Nyelviségével. Metaforáival, a szavak, a szöveg, a képire csiszolt verbalitás folyama mozgatja a lapokat, és viszi az olvasó-néző lendületét. Nem egy-egy szép kép a látvány, hanem ölelkező harmóniafolyam tárul fel, mint ahogy fák alkotják az erdőt, a csobogó patakkal együtt, benne az állatkák, és velük az ember, aki nem lesz egyedül, ha odatéved.

Ahogy a fotók színei költészetté vegyülnek, akként a szavak költészetté nemesülnek, a líra színei jelennek meg, csendes erővel. A kettő együtt nem három, hanem egységbe gyúrt műalkotás. Megvan a kapcsolatok, de erősebben már: megfelelések. Játék – meseszerű valóság – valós meseszerűség. Valós élmények és emlékek, ölelkező szimbólumokban. Olvassuk, látjuk, a víz csobogását halljuk, a látvány érzéki, és érthető, megfejthető. De jobb átélni, csendben, együtt a művel, a műben.

A művészet vonalán Chagall felé vehetjük az irányt, de számos elágazás vár ránk. A filozófia nyomán Nyíri Kristóf képfilozófiája tágítja a horizontot. Csernák Árpád olyan író, aki túllát a betűrengetegen. Túllép a szövegen. Látás- és kifejező módjában és stílusában sok minden elfér együtt. Ahogyan Rodin tartja: „A festészet, szobrászat, irodalom, zene sokkal közelebb áll egymáshoz, mint az emberek általában hiszik. Mindegyikük az emberi léleknek a természettel szemben érzett érzelmeit fejezi ki”. E könyvben nagyszerű a találkozás és szoros a „megfelelés” a művészi fotókkal. Általuk feltárul az észrevevés, az érzékenyen átfogó látás, a pillanat, a helyzet megragadása, az előhívás furfangos technikája, az életre keltés varázslata. Ez külön méltó elemzést érdemelne. Érdemben nem értek hozzá, ám csodálom.

 

Húsvétra, baráti szeretettel,

 

Sz. Tóth Gyula, Budapest, 2018. március 31.

 

 

Kiegészítő információk