P. Buzogány Árpád versei
gyöngykoccanás
mennyi marad majd belőled
mi lesz mi a lelkembe éghet
hogy pár napig te adtál legszebb
szavaimnak menedéket?
kútmélybarna szemeid játékát
most még magam előtt látom
gyöngykoccanás szavaid
visszhanggá már nem kiáltom
és ha majd ital pendíti
lelkem vagy könnyű kis kurva
méla nézése vagy kedvenccé
vált dallamok pár nap múlva
hiányod lehet legtöbb
mi maradhat utánad –
legyen mit verssé tenni, ha majd
orvul a múzsa hátba támad
Álomba s versbe költöztél
Verset ha írok, nem te leszel hőse –
vannak még mások, vagy akár én legyek,
nem kell mellém most egyetlenegy nő se,
zajból elég, ha csak az óra ketyeg,
mert szép a csendben levelek hullása,
jobb, mint amikor még rólad álmodtam,
s nyomott sok szavad, akár egy-egy mázsa
lett volna rajtam, mocsárban tapodtam,
s mégse lett ösvény sehol lábam nyomán,
utat se láttam – kerestem ostobán,
nem vettem észre, hozzám már nincs közöd,
ezért a versben a rím majd másról szól,
levelek alatt valahol ott alszol,
mert meghal mind, ki álmokba költözött.
Az idő kereke alatt
A völgyben, hol a melegség
lakna, a visszhang elveszett.
Köd alatt nyögnek fák, nyirkos
földet érint a két kezed,
madárhangok, víg reggelek
rohadnak levelek alatt,
a falánk időnek én sem
vagyok több, csupán jó falat.
