Péntek Imre versei
Halk fazon
Te már nem lehetsz mintapék,
hallik a hangfalak szózata,
s nem fogad be az óhaza,
kilök a nyájas hintaszék;
elnyel a nyájas semmiség,
amelynek nincs egy jó szava
hozzád, te gonosz nagytata,
ki magadban hordod a szent klisét.
Kéretik egy magán(os) okirat,
melyen mindenki jól mulat,
s hahotázzon egy kan majom
az orfeum ringó páholya mélyén,
s hiába nézel, még távol az éjfél,
távolba vész egy halk fazon…
Háború lesz…
Látom egy vészes éjszakán,
ami kigyullad nem talány,
bombázta egy baráti atom,
méghozzá a jobbik oldalon.
Töprenghetek, mi ez a lárma,
eddig a kamrába volt zárva,
de most sétálok konokon
a fejemre hulló romokon.
Szerettük egymást valameddig,
ám a cigány új hangot pendít,
s hallom, egyre szebb lesz
az áradó magyar keserves.
Intenék, fehér kendővel,
gyerekek, nem lesz ez jó hely,
s eltoljuk balog talicskán,
mi megmaradt épen és csacskán.
