Valek Tünde: HAL-pénzből él az Ember
Csernák Árpádnak
A CET- EGYETEM valami évfordulót ünnepelt
Összesereglett benne a sok tarka ember
Az aula szinte az égig ért, többszintes galéria
Mint amfiteátrum nézőtere, tele kíváncsiakkal
Az üvegkupolára gyűltek már az ég csillagai
Kezdődhet a mulatság, érezze jól magát mindenki!
Posszidón é Amphitrité fia burjánzik fel
Az aula poronddá változik és Tritónt emel
Több emelet magasba, hogy mindenki hallja
Ezüstfüstös Kagylókürtjének velőt rázó hangja
Szabályozza a határtalanná fajuló morajlást
Elnyeli a csalódott kiútkeresők sikolyát
Zenének kinevezett hangzavarban, fény kialszik
A sötét folyosókon jót lehet bolyongani
Mint világító szentjánosbogarak, zöld fényerek
Mintha pulzálnának, lüktetnének
Némi eligazodást nyújtanak a termek felé
Ahol tolong sok harsogó önjelölt művész
„Kevés agy, semmi szív, sok lendkerék”1
Egy rugóra jár: Káosz és Sötétség
Hangzavarban szavalhatsz te bármit
Úgysem lehet azt másnak megérteni
Itt elég a szerepet imitálni
A sietségben a tartalom, a hangsúly nem sikk
Csendkeresésre indulok, de minduntalan ok
Kifestett, álruhás, láncot hordó alakba botlok
De a sötétség ellenére is gyanút fogok
Ezek a lények csak hiszik, hogy önállók!
A füstös sötétből felsejlik a sok drót és madzag
Háttérből mozgatott Marionett figurák riogatnak
És a következő szinten csitul a zaj
Egy sellőnek öltözött ajtónálló fogad
Fizessek nyomban: itt osszák az észt
A Nagy Tritón tudja ki vagy, vár megbecsülés!
A sellő haragosan nézett: aprópénzzel kifizettem
Úgy látszott kevesellte, talált engem kicsinyesnek
A Nagy Tritón fekete táblájára írta a NEVEM
Felrótta foglakozásom, ami kegyíró és felrovó lehet
Zsebemből elővettem és felé fordítottam
Görbe tükrömet, szeme villámként sújtott, nem ordítottam
Családi állapotom rendetikus
Ítélet: Kuss!
Helytelen, a langyos káosz világában - nincs helye
Rendkeresőnek, rendteremtőnek
Hagyományápolónak, elődtisztelőnek
Nem szent a haza, család, Isten
A bizarr én-beteljesítőknek jár jutalom
Akik félelmet keltve dörgik: övék a hatalom
Nem is sejtik, ki az a Nagy Tritón, Káosz,
Óz a nagy Varázsló – így szólt:
Nincs szükség bolondokra, tisztánlátókra, leleplezőkre
Értő összefüggést keresőkre, jó kérdésfeltevőkre
Szeretetet ébresztőkre! Nem, nem, nem!
Íme, hát a jutalom: tükröd sütötte kezedbe
Nem adom, halpénzem ott virít homlokodon!
El tudsz-e indulni új utakon?
Legnagyobb jutalmad, hogy szabad lehetsz
Felperzselt pusztában, a lelki szegényeket térítheted
Ahol már nem nyílik virág
A maradék erdő is lángokban áll
A források kiapadva, vak folyómeder
Óceánban rengő sziget, maga is szeméttenger
A maradék pocsolya vize keserű
Kínos könnyed is megkeserül
Hiába sok ember az érintés is fáj
Bolyonghatsz közöttük, barlang mélye vár
CETHAL! Vesd ki magadból az elhallgatásra ítéltet…
CET EGYETEM megvan nélküle
*
Végre szabad vagyok, nem is vágyom
Nem tartozok egy ilyen embertelen világhoz.
Nem méltó méltatlant pénzért dicsérni
Még ha az állam fel is kopik
De elválik az éjszaka és a nappal
A jó és a rossz nem jár egy kalappal
És hallgatom a madárcsicsergést
Virágcsokorral fogadók csilingelő nevetését
És lépésről lépésre tervezzük az újrakezdést
Búvópatak kincseinek szívekre találását, fényre kerülését!
2022. 07. 16.
- Csernák Árpád: Végjáték novella Búvópatak XXI. 2. szám;
- 2022. júliusi szám 2-3 oldal
