Valek Tünde: HAL-pénzből él az Ember

 

 

Csernák Árpádnak

 

A CET- EGYETEM valami évfordulót ünnepelt

Összesereglett benne a sok tarka ember

Az aula szinte az égig ért, többszintes galéria

Mint amfiteátrum nézőtere, tele kíváncsiakkal

Az üvegkupolára gyűltek már az ég csillagai

Kezdődhet a mulatság, érezze jól magát mindenki!

Posszidón é Amphitrité fia burjánzik fel

Az aula poronddá változik és Tritónt emel

Több emelet magasba, hogy mindenki hallja

Ezüstfüstös Kagylókürtjének velőt rázó hangja

Szabályozza a határtalanná fajuló morajlást

Elnyeli a csalódott kiútkeresők sikolyát

Zenének kinevezett hangzavarban, fény kialszik

A sötét folyosókon jót lehet bolyongani

Mint világító szentjánosbogarak, zöld fényerek

Mintha pulzálnának, lüktetnének

Némi eligazodást nyújtanak a termek felé

Ahol tolong sok harsogó önjelölt művész

„Kevés agy, semmi szív, sok lendkerék”1

Egy rugóra jár: Káosz és Sötétség

Hangzavarban szavalhatsz te bármit

Úgysem lehet azt másnak megérteni

Itt elég a szerepet imitálni

A sietségben a tartalom, a hangsúly nem sikk

Csendkeresésre indulok, de minduntalan ok

Kifestett, álruhás, láncot hordó alakba botlok

De a sötétség ellenére is gyanút fogok

Ezek a lények csak hiszik, hogy önállók!

A füstös sötétből felsejlik a sok drót és madzag

Háttérből mozgatott Marionett figurák riogatnak

És a következő szinten csitul a zaj

Egy sellőnek öltözött ajtónálló fogad

Fizessek nyomban: itt osszák az észt

A Nagy Tritón tudja ki vagy, vár megbecsülés!

A sellő haragosan nézett: aprópénzzel kifizettem

Úgy látszott kevesellte, talált engem kicsinyesnek

A Nagy Tritón fekete táblájára írta a NEVEM

Felrótta foglakozásom, ami kegyíró és felrovó lehet

Zsebemből elővettem és felé fordítottam

Görbe tükrömet, szeme villámként sújtott, nem ordítottam

Családi állapotom rendetikus

Ítélet: Kuss!

Helytelen, a langyos káosz világában - nincs helye

Rendkeresőnek, rendteremtőnek

Hagyományápolónak, elődtisztelőnek

Nem szent a haza, család, Isten

A bizarr én-beteljesítőknek jár jutalom

Akik félelmet keltve dörgik: övék a hatalom

Nem is sejtik, ki az a Nagy Tritón, Káosz,

Óz a nagy Varázsló – így szólt:

Nincs szükség bolondokra, tisztánlátókra, leleplezőkre

Értő összefüggést keresőkre, jó kérdésfeltevőkre

Szeretetet ébresztőkre! Nem, nem, nem!

Íme, hát a jutalom: tükröd sütötte kezedbe

Nem adom, halpénzem ott virít homlokodon!

El tudsz-e indulni új utakon?

Legnagyobb jutalmad, hogy szabad lehetsz

Felperzselt pusztában, a lelki szegényeket térítheted

Ahol már nem nyílik virág

A maradék erdő is lángokban áll

A források kiapadva, vak folyómeder

Óceánban rengő sziget, maga is szeméttenger

A maradék pocsolya vize keserű

Kínos könnyed is megkeserül

Hiába sok ember az érintés is fáj

Bolyonghatsz közöttük, barlang mélye vár

CETHAL! Vesd ki magadból az elhallgatásra ítéltet…

CET EGYETEM megvan nélküle

*

Végre szabad vagyok, nem is vágyom

Nem tartozok egy ilyen embertelen világhoz.

Nem méltó méltatlant pénzért dicsérni

Még ha az állam fel is kopik

De elválik az éjszaka és a nappal

A jó és a rossz nem jár egy kalappal

És hallgatom a madárcsicsergést

Virágcsokorral fogadók csilingelő nevetését

És lépésről lépésre tervezzük az újrakezdést

Búvópatak kincseinek szívekre találását, fényre kerülését!

2022. 07. 16.

 

  1. Csernák Árpád: Végjáték novella Búvópatak XXI. 2. szám;

-          2022. júliusi szám 2-3 oldal

 

 

 

 

Kiegészítő információk