Lukáts János verse
A kerek-sziget és a tenger
versfüzér
Kerek-sziget – bűvölt már álmaimban,
de a hajnal ma is csak rám köszön.
Az égen méla, aranyló felhőköd van,
a tenger, ó, a tenger mozdulatlan,
a víz, az álomhordó vízözön.
A világ sziget, a világ a tenger,
egymást harapva - kézen fogva járnak,
szemünk repít, és mélybe hull az ember,
ők incselkednek: a fények és az árnyak.
Nincs széle-vége tányérból kínál
a sósra édeset a tenger Adriája,
szerény sziget, hars orom kandikál,
vendég vagyok, vagy idegen? Ki bánja?
x x x
A szikla engem néz egész nap,
szemet huny, felém hajítja sugarát.
Évmillió vagy csak egy röpke évad?
Tömör, titkos testébe, vajh, ki lát?
Parti sziklám az Idővel fog kezet,
egymásnak, vajon, mit is mondanak?
Kontár embermű az emlékezet,
egy évszázad – s belőle por marad!
Barátom legyél, megérint az ujjam,
sugározz rám, én friss vízzel locsollak,
a néma csendnél több lakik a szóban,
emlék a tegnap, a ma, de lesz-e – mondjad – holnap?
x x x
Ugye, a város települt tehozzád,
tenger testvérem, mert ő is szeret,
sírást, kacajt és hars énekszót hoz rád,
s átélt veled már egy évezredet.
Őrizd a múltat, nincs érték egyéb,
a tenger és a város múltidéző,
mormold dalát és dúdold énekét,
sosincs korán, és soha nem lesz késő!
A templomból harangszó zeng elő,
ott egy angyal fúj ezüst harsonát,
a várfalon páncélos őriző,
Megállj! és Harcra fel! – neked kiált.
x x x
A hajnal ma is halkan beosont
s teríti rám a fény ezer színét:
szürkés-fehér, a zöldek árnya s ott,
a távolban az éjt idéző kék.
Választ a szem s a messze szálló vágyak,
a vízben megsejt gömbölyű követ,
a felhő szétterít eső szaggatta vásznat
s a szembe-part a holnaphoz vezet.
Vegyél hátadra, tenger, jó barátom,
vigyél, amerre hajlik ez a föld,
vagy hagyd meg ezt az álomlátomásom,
mely változatlan s száz új testet ölt.
x x x
Tenger fölött s a föld alatt kövek,
régebbiek, mint bármiféle élő.
Itt szikla nő, s cseppekben földereng
a titkot őrző és az ős mesélő.
Templom kőtornyán Szikla-Isten él,
Idő ura, s hozzá zarándokol,
ki markában igazgyönggyel mesél…
Ha tetszik: menny, ha kívánod: pokol.
Barlang, te szörnyű jóbarát maradsz,
kalóz kincsét is híven őrized,
rejtőzködőnek menedéket adsz…
Meglásd! - hallgatva szólok még veled!
x x x
Hajó repített, könnyű vízi vendég,
ablakán át a mélybe vezetett,
a sziklákon halakra lelhetsz mindég,
egy röpke perc –, s kavicsot lát szemed.
A napsugár s a vízárnyék között
öröm lebegni – s szorító félelem.
A víz az úr, s most nyújt hullámkezet,
életkalandra hív: Repülj velem!
Szállok, repülj te is! Ma együtt szállunk,
kettőnk kezében kettős az öröm,
sirály után vidám Hahót kiáltunk.
Hahó, tenger, barátom! Köszönöm!
x x x
Sóhajt a nép: Goszpogyi pomiluj!
A sok hívő kéz most mind egybe zár.
Köszönjük ezt az őszt, bár napja múl…
A szépet nem szabad feledni már!
Fecsegő hullám, robbanó színek,
a part, a hegy s a tenger hármasa,
a látványtól megdobbanó szívet
tenyérbe gyűjtjük, úgy visszük haza.
Együtt voltunk és együtt maradunk,
Te, én s a tenger – kedves harmadik.
S a tág világ – és fogyjon bár napunk,
szívünkben emlék és öröm lakik.
Horvátország, Krk-sziget, Njivitza
2023. szeptember 4-10.
Szente B. Levente laudációja
Szente B. Levente verseivel és meseregényeivel gazdagítja a magyar irodalmat, néprajzi gyűjtőmunkát folytat lakóhelye környékén, újságíróként pedig a magyar olvasókat szolgálja. Mivel egy új írásmű létrejötte teremtés, ezért hát az alkotás érték, másrészt a néprajzi gyűjtés és az újságírás is az értékeket keresi, mutatja fel, ismerteti.
A Székelykeresztúron élő költő, szerkesztő, néprajzi gyűjtő, újságíró 1994 óta folyamatosan közöl a sajtóban. Első írása az egykori Romániai Magyar Szóban jelent meg, majd a környékbeli lapokban: az Udvarhelyi Híradóban, Udvarhelyszékben, Népújságban, Hargita Népében. Verseit erdélyi és anyaországi lapok közölték, például a Székelyföld, Helikon, Korunk, Erdélyi Toll, Agria, Ezredvég, Tempevölgy, Helyőrség, Tiszatáj, Művelődés, Búvópatak, Partium, Magyar Múzsa, gyermekverseit az erdélyi Napsugárból és Szivárványból ismerhetik a kisebb olvasók.
Jelen van több internetes portálon is. Szerkesztő-riportere volt a keresztúri kábeltelevíziónak, főszerkesztője a keresztúri Kisváros lapnak meg a Garabontziás folyóiratnak. Tagja a Romániai Magyar Írók Ligájának. Egyik alapító tagja a Felolvasó nevű irodalmi rendezvénysorozatnak, valamint a Kányádi Sándor Irodalmi Körnek.
Lengyel, szerb és kínai, hindi, bolgár, angol nyelvekre fordították le verseit, így a magyar olvasók mellett mások is megismerhették azokat. Ezt kiemelni azért is fontos, mert a magyar szerzőket általában kevéssé ismerik a nagyvilágban.
Összesen tizenkét önálló kötete jelent meg eddig, többsége vers. Kiadták Keresztúr környéki népmesegyűjtését Az ezüsthajú tündérleány címmel, illetve néprajzi és helyismereti jellegű gyűjtéséből két anekdotakötetet és több tanulmányt közölt. Az utóbbi években két meseregényt írt kisebb gyermekeknek. Második, a Tündérkert című újabb kiadásban is megjelent ebben az évben.
Az irodalom és a néprajz, történelem, helyismeret iránti érdeklődése közös tőről fakad. Talán egyik példaképe, az író, szociográfus, történész Bözödi György hatása is megmutatkozott ebben. Értékválsággal jellemzett korunkban Szente B. Levente segít eligazodni embertársainak, egyrészt keresi és felmutatja, amit értékesnek tart, akár olyant is, ami korábbi korokból, időszakokból maradt ránk.
Ide tartozik a földműves, gazdálkodó társadalom eltűnőfélben levő tárgyi hagyatéka, de a mondák, regék, mesék varázsa is megkopott mostanra. Ezért szorgalmazza és jó példával jár elöl a gyűjtésben, lejegyzésben.
Másrészt pedig a szavakkal való teremtés kiemelt lehetőség a mások figyelmének felkeltésére, embertársaink megszólítására, jó értelemben vett befolyásolására. Költőnek lenni küldetés. A vers túléli az évszázadokat, ám a mában is be kell töltenie feladatát. Esztétikai hatása mellett funkcionalitása, közösségi hatása sem mellékes.
Hogy ez Szente B. Levente esetében is így van, annak egyik oka, hogy költőként hisz a szó mágikus erejében. Egy interjúban ezzel kapcsolatosan így fogalmazott: „Olyan erőkre vágytam, amelyek hatása révén világokat lehet megmozgatni”. Gyarapodó számú verskötetei bizonyítják, hogy ezt komolyan gondolta.
Nem egyhúrú költő, ugyanis témául szolgálnak számára a környezeti hatások, új helyzetek, az egyéni átélések versekké válnak. Az alapvető emberi érzések, a szerelem, barátság, a másokat féltés, az aggodalom és a törődés költői sorokká formálódnak.
Ezek pedig eljutnak a környezetében élő emberekhez meg a magyar olvasókhoz. Így hát törekvése és munkálkodása nem marad visszhangtalanul. Környezete odafigyel rá, méltányolja és elismeri. Múlt évben a Magyar Kultúra Lovagjává avatták és neki ítélték Székelykeresztúr város Pro Cultura díját is.
P. Buzogány Árpád
