Levelek, vélemények

Dr. Egervári Gyula

2008. március 16.


 

Kedves Árpádom!

Tehetségben, lelkesedésben, hallatlan munkabírásban és magyarságodban tökéletesen egyedülálló vagy! Nemigen hiszem, hogy Magyarországon még egy ilyen zseniális család van, mint Ti vagytok! Ha valaki megérdemelné a legfelsőbb kitűntetést, akkor az Te vagy, egész családod az! Hálát adok a jó Istennek, hogy Hozzátok vezérelt. Borongós napjaimban a Tirátok való emlékezés jelenti a napsugarat…

Nagyon köszönöm a Búvópatak egészen rendkívülien remek, színvonalas számait (hálás köszönetemmel már nagyon régen adós vagyok).

Sajnos ezúttal nem értek egyet derűlátásoddal (bár segítene a Teremtő, hogy ne legyen igazam). Két, a népek által elsöprő győzelem után, a hírhedt beszéd (önbeismerés) és a sorozatos nemzetvesztő álnokságot követően ez a kádár-fattyú nem mond le (és ha igen, a másik kommunista jön a helyébe); ahogy mondani szokás: nincs bőr a pofáján! Minden nyugati államban egy ilyen talpnyalót már régen kiebrudaltak volna. Nagyon szomorú, hogy a népharag csak annyira terjed, hogy önkormányzati– és népszavazásban nyilvánul meg! A következő lépés előtt megtorpan…

Sok szeretettel ölelek Benneteket:

Gyula

Dr. Egervári Gyula

2008. március 16.

Dr. Egervári Gyula

2007. március 12.


 

Kedves Árpádom!

Már régen tartozom egy levéllel. Igen sokat szeretnék Veled beszélgetni, ámbár az még mindig lehetetlen (a részemről). Óriási figyelemmel kísérem hősies munkádat. Szerénységednél csak a tehetséged nagyobb! Istennek nem győzök hálát adni, hogy megismerhettelek, ragyogó feleségeddel, Katával együtt.
Tudom, hogy most már részemről csak álom, de ha valaha otthon lennék, nem Budapestet (ahol születtem, nevelkedtem, tanintézeteket jártam) választanám, hanem Kaposvárt, melynek varázsa, barátsága nap mint nap elbűvöl.
A héten feltétlenül számítok részletesebben írni Neked. Az írás (komputeren) már elég jól megy, a beszédemmel van még hiba.
Szeretettel üdvözöllek Katával, fiaiddal együtt.

Gyula

Dr. Egervári Gyula
2007. március 12.

Dr. Egervári Gyula

2006. április 9.


 

Drága Barátaim!

Miután még nagyon gyenge vagyok, szíves engedelmükkel csak távirati stílusban válaszolok – egyelőre.
Mint vihar utáni szivárványként hatott rám a fantasztikus levél és a folyóirat másolata. Nemcsak egészségi állapotom, hanem a választási eredmények zűrzavara  (a Hír TV szerint a Fidesz, az MNO szerint a vörösök vannak előnyben… Te szerelmes Isten!) „segített” súlytani lelkiállapotomat…
És ekkor érkezett meg délelőtti telefonhívásomra a gyors válasz! Köszönöm, köszönöm! Többet ér ez, mint a kórházak infúziója.
A Búvópatak csodálatos! Nemcsak tartalmában, stílusában, kitűnően válogatott szerkesztésében, hanem izzó magyarságában is példát mutató! Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam.
Március 15-ét magyarországi főképviselőnkkel, Sz. Wargha Andreával Kaposváron töltöttem. A  felvidéki Csallóköz visszatérésének hazafias mámora (1927-ben születtem) és 1956 keltett csak bennem hasonló érzést, mint az a téliesen zord, de honszeretettől lángoló megemlékezés.
Dakos Rózsa, ki egyik, a Kossuth Rádiónak adott interjúnk után lépett velünk érintkezésbe, fogadott bennünket, vezetett Szita Károly Polgármester Úrhoz, ki ismételten – személyesen is – megerősítette, hogy Kaposvár a mienk („Kaposvár az Önöké”). Ott 1956-os szobrot állíthatunk. 10 napos hazai tárgyalások után visszaérkezve felhívtam Rózsát ismét Gera Katalin szobrászművésznő telefonszámát kérve, amit Rózsa nem akart megadni addig, míg arra belegyezést nem kapott (a művésznő városon kívül volt). Most azonban, hogy Rózsa és Stickel Péter Párizsba repülnek, valamint az a tény, hogy a rendelkezésre álló időnk most már kritikusan rövid, kórházból kijövetelem után vettem a bátorságot és az interneten kikutattam az Önök telefonszámát, gondolva, ha az a világhálón szerepel, úgy nem lehet titkos.
Szoborbizottságunk március 29-i határozata értelmében három művésztől kérünk (igen sürgős) tervet.
Nagy tisztelettel kérjük a Művész Asszonyt, szíveskedjék – amennyiben érdemesnek találja – részünkre legalább egy rajzot küldeni. Eddigi terveink szerint a szobor 6-8 méter magasságot érjen el. Szoborbizottságunknak csak két határozott óhaja van: a szobor a lyukas zászlót és egy figurális alakot tartalmazzon. A lyukas zászlót egyébként a hírhedt Budapest Galéria közhelynek(!!!) minősíti, a figurális/naturális kivitel „nem a 21. század irányvonalának felel meg”.
A három pályázat tanulmányozása után fog a Bizottság dönteni, tehát nem ígérhetem, kinek az alkotása lesz elfogadva, hiszen nálunk mindig a többség dönt. Ehhez hozzá kell főznöm, hogy szervezetünk vezetősége és az azon belüli Szoborbizottság minden tagja alaposan válogatott, kitűnő erkölcsi, szellemi és nemzeti hőséggel áldott személy.
Nehézségeink 2003-tól szakadatlanok. Hogy Budapestet végül is elejteni kényszerültünk, az még csak tovább növeli problémánkat, hiszen a világ magyar emigrációja ajándékaként tervezett szobor adományait így még nehezebben tudjuk előteremteni (az ötvenhatosok – joggal – Budapestet szeretnék helyszínül, különösen a jelenlegi kormány városligeti vasszörnyeteg-tervével szemben). De: dum spiro, spero. Semmit fel nem adunk, amíg csak egy csepp reményünk is lehet, hogy hőseinknek a méltó tiszteletet megadjuk.
Március 31-én Szita Károly felhívott, kifejezetten nagyon örült, hogy Bizottságunk a városát választotta. Azonnal összekötőt is határozott: Stickel Pétert (ki szintén jelen volt március 15-i polgármesteri tárgyalásunkon).
Magyar Hazánkhoz elmúlhatatlanul hű honfitársi szeretettel:

Gyula

dr. Egervári Gyula
Magyar Studies of America, Inc.
(alapító) szervezési főigazgató
2006. április 9.

Kiegészítő információk