Pusztai Zoltán: Évkör a halak jegyében


 

Pusztai Zoltán versfüzére Csernák Bálint fotóival

Búvópatak Alapítvány, Kaposvár, 2010

Ára: 907,– Ft

 

Szoktam volt mondogatni: létezik az írástudók árulása és felelőssége is. Sajnos az elmúlt évek alatt, míg telt-múlt a múlt, az utóbbit nem sokan képviselték, s akik az igazság jegyében rótták papírra soraikat, lejegyezve, megörökítve a történteket, a nemzetellenes agressziót, vagy netalán „délibábos” gondolatokat foglaltak versbe, többnyire körön kívül rekesztve-rekedve létezhettek csupán, mondhatni majdhogynem úgy, mint egykor az ac(z)élos, kádári időkben.

Múlt, jelen, jövő: egyik a másik nélkül futóhomokra épített ház. Mára már köztudott, a magyarságot megfosztották múltjától, eredetétől, valós történetünk-történelmünk helyett a rontásunkra-romlásunkra tudatosan kreált hazugságokat tanítják nekünk ma is kisdedóvótól egyetemig.  „… általad nyert szép hazát Bendegúznak vére…” Legszebb és legszentebb imád- ságunk soraival is szemközt menetelve hirdetik hivatalos tudományos körökből Hunsdorfer (Hunfalvy) szellemi örökösei: a hunokhoz, Attilához semmi közünk. A Föld első királya nevét pedig a magyarsággal kapcsolatban egyenesen istenkáromlás, szentségtörés kiejteni, holott: Nagy Nimród unokája, a népi emlékezet, s a magyar Krónikák szerint is, nem más, mint Attila király. Ide, a történelem előtti időkbe ívelő dicső eredetünkhöz kellene visszatalálnunk, s meglelni, betölteni azt a szakrális feladatot amit a Teremtő kiszabott ránk, a MAG-népére, magyarokra, a szívcsakra őrzőire.

A tévesen Árpád-háznak mondott Turul nemzetség a szentek sokaságát adta a világnak, s akkor még nem is esett szó azokról a szentekről akiket az egyház nem kanonizált. De nem csak a világban páratlan Turul nemzetség, nem csak a Szent Korona, hanem az ige nyelve: nyelvünk is szent. Test és vér (kenyér és bor) egyedül magyarul: testvér. A hivatásos történészek többsége honfoglalásról, a kereszténység felvételéről beszél, pedig a honfoglalás hazajövetel volt, a „kereszténység felvétele” előtti kereszténységünkre pedig a „honfoglalás”-kori sírokból előkerült ereklyetartós (!) mellkeresztek sokasága a tanú.  Számtalan, a magyarság lelkét mindmáig mérgező-mételyező ferdítést, valótlanságot, szemenszedett hazugságot lehetne sorolni még, de hiszem és vallom: közel az Igazság Napja, s tiszta lapra igaz történet íródik hamarosan.  Az Évkör a halak jegyében című versciklus is ennek a várva-várt fénynek, a Világ Világossága jövetelének óhajtásával íródott, kordonokkal, kardlapozókkal fémjelzett koromsötét időben, mikor is többnyire nem maradt más: csak legbelső tájakon barangolás, s a hit a szavak erejében.

Pusztai Zoltán

 



 

1955. augusztus tizenkilencedikén, Mosonmagyaróváron születtem. Költészet mellett képzőművészettel, dalszövegírással (Auróra, Moby Dick, Hungarica) foglalkozom, lírai absztrakt kategóriába sorolható organikus festményeimmel, grafikáimmal több egyéni és csoportos kiállításon szerepeltem. A győri Xántus János Múzeum restaurátora, a Magyar Írószövetség tagja vagyok.

Köteteim: Kallódó bábuk (Magvető, 1984), Önarckép varjúval (Orpheus, 1990.)
Díjaim: Radnóti Miklós-ösztöndíj (1986), Móricz Zsigmond ösztöndíj (1989), Dorottya-díj (1993. Groteszk II., Kaposvár)

Feleségemmel, Konczos Katalinnal Győrben élek. Szülővárosom, azon is belül Moson után, az eltelt évek alatt az ő szülőfaluja Páli is nagyon a szívemhez nőtt, így e mostani tizenkét írást szeretett feleségem, édesanyám, apósom, áldott emlékű édesapám, áldott emlékű anyósom, sógorom, keresztfiaim, keresztlányaim, határon inneni, határon túli, bárhol a Kárpáthazában élő barátaim és ismerőseim mellett, Páli lakóinak is nagy-nagy szeretettel ajánlom.

Pusztai Zoltán

Share

Kiegészítő információk