Karjaimban táncoló szélre
Szente B. Levente verse
„Hogy a viharral, e zsarnokkal,
Élet-halálra vívjanak.” Petőfi Sándor: A FELHŐK
1
lelkünkben kitágítottuk immár minden hordók falát észre sem vettük hogy túl glóriás abroncsokon Isten már nem visel ruhát
milyen szomorú
milyen szomorú – jó ideje nem ismerjük egymást se itt se odaát
néma üvöltés ráz
rezgő mámor minden ütőér-ecsetnyom
kár tagadni azt ki bennünk él ki későn kel s korán hal
2
itt csak a sebek képesek az emberi beszédre
a színész már minden létező szerepét eljátszotta de mivégre
máj és disznó és tyúk mindegy az – így tartja a mondás szélkakas kukorékol
zúg a szél vihar jön az istenek nyelvén üvölt bemocskoltuk a távolságot
hiába mondtam égtől a földig szeretlek nem értettél sohasem
penészzöld álmok üldöznek
fák énekelnek vagy a kivágott törzs-koponyák jaja kisért –
sikolt a gálya Ápisz-bika nyaka még mindig leszegve izzadságcseppek vérszagos csöndje csak ágyútöltelék
tudom mit tettél a világok kezdetén álltam már a múlt fekete prófétái között
káin-ábelek vére csörgedezik ereinkben tagadni minek
ha majd bevont vitorlákkal
tótiszta szemedbe innen megmenekülök
tárd ki karjaid
tárd ki felém mikor a karjaimban táncoló szélre többé nem gondolok
3
tudom
Kund és Catullus tettei között semmi különbség hiszem
vagy tán már azt se
