Lukáts János verse
A kerek-sziget és a tenger
versfüzér
Kerek-sziget – bűvölt már álmaimban,
de a hajnal ma is csak rám köszön.
Az égen méla, aranyló felhőköd van,
a tenger, ó, a tenger mozdulatlan,
a víz, az álomhordó vízözön.
A világ sziget, a világ a tenger,
egymást harapva - kézen fogva járnak,
szemünk repít, és mélybe hull az ember,
ők incselkednek: a fények és az árnyak.
Nincs széle-vége tányérból kínál
a sósra édeset a tenger Adriája,
szerény sziget, hars orom kandikál,
vendég vagyok, vagy idegen? Ki bánja?
x x x
A szikla engem néz egész nap,
szemet huny, felém hajítja sugarát.
Évmillió vagy csak egy röpke évad?
Tömör, titkos testébe, vajh, ki lát?
Parti sziklám az Idővel fog kezet,
egymásnak, vajon, mit is mondanak?
Kontár embermű az emlékezet,
egy évszázad – s belőle por marad!
Barátom legyél, megérint az ujjam,
sugározz rám, én friss vízzel locsollak,
a néma csendnél több lakik a szóban,
emlék a tegnap, a ma, de lesz-e – mondjad – holnap?
x x x
Ugye, a város települt tehozzád,
tenger testvérem, mert ő is szeret,
sírást, kacajt és hars énekszót hoz rád,
s átélt veled már egy évezredet.
Őrizd a múltat, nincs érték egyéb,
a tenger és a város múltidéző,
mormold dalát és dúdold énekét,
sosincs korán, és soha nem lesz késő!
A templomból harangszó zeng elő,
ott egy angyal fúj ezüst harsonát,
a várfalon páncélos őriző,
Megállj! és Harcra fel! – neked kiált.
x x x
A hajnal ma is halkan beosont
s teríti rám a fény ezer színét:
szürkés-fehér, a zöldek árnya s ott,
a távolban az éjt idéző kék.
Választ a szem s a messze szálló vágyak,
a vízben megsejt gömbölyű követ,
a felhő szétterít eső szaggatta vásznat
s a szembe-part a holnaphoz vezet.
Vegyél hátadra, tenger, jó barátom,
vigyél, amerre hajlik ez a föld,
vagy hagyd meg ezt az álomlátomásom,
mely változatlan s száz új testet ölt.
x x x
Tenger fölött s a föld alatt kövek,
régebbiek, mint bármiféle élő.
Itt szikla nő, s cseppekben földereng
a titkot őrző és az ős mesélő.
Templom kőtornyán Szikla-Isten él,
Idő ura, s hozzá zarándokol,
ki markában igazgyönggyel mesél…
Ha tetszik: menny, ha kívánod: pokol.
Barlang, te szörnyű jóbarát maradsz,
kalóz kincsét is híven őrized,
rejtőzködőnek menedéket adsz…
Meglásd! - hallgatva szólok még veled!
x x x
Hajó repített, könnyű vízi vendég,
ablakán át a mélybe vezetett,
a sziklákon halakra lelhetsz mindég,
egy röpke perc –, s kavicsot lát szemed.
A napsugár s a vízárnyék között
öröm lebegni – s szorító félelem.
A víz az úr, s most nyújt hullámkezet,
életkalandra hív: Repülj velem!
Szállok, repülj te is! Ma együtt szállunk,
kettőnk kezében kettős az öröm,
sirály után vidám Hahót kiáltunk.
Hahó, tenger, barátom! Köszönöm!
x x x
Sóhajt a nép: Goszpogyi pomiluj!
A sok hívő kéz most mind egybe zár.
Köszönjük ezt az őszt, bár napja múl…
A szépet nem szabad feledni már!
Fecsegő hullám, robbanó színek,
a part, a hegy s a tenger hármasa,
a látványtól megdobbanó szívet
tenyérbe gyűjtjük, úgy visszük haza.
Együtt voltunk és együtt maradunk,
Te, én s a tenger – kedves harmadik.
S a tág világ – és fogyjon bár napunk,
szívünkben emlék és öröm lakik.
Horvátország, Krk-sziget, Njivitza
2023. szeptember 4-10.